Spiró György új drámájának bemutatója április 29-én lesz a Radnóti Színházban. Az áprilisi Színházi Világnap alkalmából a tévénézők láthatták a Csirkefej két évtizeddel ezelőtti előadásának a felvételét. A Kossuth-díjas íróval folytatott beszélgetésünk indításához ez adta az apropót.

Talán most először féltem amiatt, hogy nem használok diktafont, hanem jegyzetelek. Mert hiába írok gyorsan, azért mégiscsak nagy és méltó kihívás egy olyan ember barokkos körmondatait minél pontosabban lejegyezni, mint Váncsa István. Igyekeztem. Legalább annyira, mint amennyire a fogáspontot kerestem rajta. Végeredmény: a jegyzetelés egész jól ment.

Figyelemreméltó jelenség. Könyvét olvasva elmondható, hogy még „tehetség-gyanús” is. Ahogy egy közeli barátnője mondja róla: szemtanú. S mindehhez mindössze csupán húsz esztendős. Bak Zsuzsanna szerencsésnek mondhatja magát hiszen ilyen fiatalon már azzal büszkélkedhet, hogy Tanulmányok címmel megjelent az első könyve, ami egy gyűjteményes kötet novellákkal és versekkel. Nehéz próbatétel ez, különösen egy fiatal kezdőnek.

Az idei év irodalmi szenzációja a Fogság című regény, és szerencsére nem csak a kritikusok értékelik nagyra: jelenleg húszezer eladott példány fölött tart a könyv. Ennek ürügyén beszélgettünk a szerzővel, Spiró Györggyel.

Azt írja, a mai világban nehéz embernek maradni. Azt is írja, hogy azt mondjuk, ami fáj, s ne azt, ami illik! Mert ami mélyről jön, az mindig véres. De ettől válik élővé. És azt is írja még, hogy szeretni kell, de a szeretet egyedül nem megy. – Én meg azon morfondírozom – miközben egy tévéstáb rövid interjújának fölvételét figyelve várakozom Müller Péterre, akinek most jelent meg legújabb munkája, s a tévéinterjú témája, a Szeretetkönyv –, hogy vajon miként érezheti magát egy olyan tévéinterjú adása közben, ahol a felvétel előtt néhány másodperccel tudja meg a riportertől, hogy az illető el sem olvasta el a könyvét. Ezen gondolkodom – de nem kérdezem meg tőle.

A címbeli megállapítás egy 19. századi német költőtől és drámaírótól, Christian Friedrich Hebbeltől származik. Szívesen egyet is értenék vele, ha nem tudnám, milyen kötetek sorakoznak a könyvesboltok polcain. A legkevésbé sem a klasszikus és modern poéták versei. Logikusan adódik hát a Kalász Mártonnak, az Magyar Írószövetség elnökének, költőnek és műfordítónak feltett kérdés: mit jelent költőnek lenni a 21. századi Magyarországon?

Patricia útja az "irodalomba" Patricia Swoon tűsarkú cipőben, bokáig érő kardigánban érkezik. A kávéházi pincér egy pillanatra elsápad: itt jön Salma Hayek. Pedig asztaltársam igazi neve Magyari Mónika. Valamikor takarítónő volt a holland nagykövetségen. Korábban hajmosólány egy fodrászszalonban. Szüzességét egy testes orosz vette el, amikor prostituáltként dolgozott a Dob utcában. Ma regényeket ír.

Egykor költők által álmodott az emberiség. Harminc-harmincöt esztendeje még 20 ezer példányban fogytak Váci Mihály, Simon István, Garai Gábor vagy Baranyi Ferenc kötetei. Leszoktak az emberek a versekről, s ahogy a televízióban a szappanoperák, vetélkedők, a moziban a krimi, a horror a pornó izgatja a nézőt, hasonló témájúak azok a kötetek is, amelyek elsősorban érdeklik a még olvasók jó részét. A pedagógusok mindent megtesznek, hogy megszerettessék tanítványaikkal a lírát. S mintha mostanában valamit mozdult volna. Ezt Baranyi Ferenc, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett József Attila díjas költő, műfordító elsősorban abból állapítja meg, hogy mostanában gyakrabban hívják különféle szavalóversenyekre zsűrizni, mint néhány évvel előbb. Az egykor a tévében gyakran látható, a rádióban rendszeresen hallható, számos országos lapban publikáló költőt egykor lépten-nyomon megállították az utcán, mindenütt fölismerték. Ma már nem ez a jellemző.