A budapesti egyetem magyar-francia szakára iratkozott be, de a franciát hamar a latinnal cserélte fel. Nyelveket, esztétikát, filozófiát tanult, érdeklődött a modern külföldi irodalom iránt, rendkívüli műveltsége fogalomnak számított kortársai körében. Egyetemi évei alatt kötött életre szóló barátságot Juhász Gyulával, Kosztolányi Dezsővel és Oláh Gáborral. Végzése után vidéken tanított, 1911-ben került fel Újpestre gimnáziumi tanárnak. 1902-től megjelenő verseire és műfordításaira figyelt fel Ignotus, így a Nyugat 1908-as indulásától munkatársa, 1916-tól szerkesztője, majd főszerkesztője volt a folyóiratnak.

Első korszakára az antik kultúra hatása jellemző, már ekkor is, miként minden további művében, a formai igényesség volt az alapvonása. Szemléletének konzervatív vonásai főként a kultúra értékeinek őrzésére vonatkoztak. 1911-ben fogott bele legnagyobb műfordítói munkájába, Dante Isteni Színjátékát ültette át magyarra. Jelentős műfordítása még Shakespeare-től A vihar, Baudelaire-től A romlás virágai, Szophoklész Oedipus királya és az Erato című gyűjtemény.

A tízes évek közepén az egyébként zárkózott költő egyre inkább a társadalmi kérdések felé fordult. A világháború kitörése után pacifista nézetei miatt felfüggesztették tanári állásából. Lelkesen támogatta az őszirózsás forradalmat, a proletárdiktatúra idején a budapesti tudományegyetemen tanított, ezért később megfosztották tanszékétől és a nyugdíjat is megvonták. 1921-ben megnősült, Tanner Ilonát vette el, aki Török Sophie néven ismert költőnő volt; mivel gyermekük nem született, Sophie öccsének kislányát fogadták örökbe.

1927-ben jelent meg legjelentősebb regénye, az önéletrajzi ihletésű Halálfiai című családregény. Irodalmi tekintélye egyre nőtt: tagjává választotta a Kisfaludy Társaság, majd a Baumgarten alapítvány kurátora lett, s döntő szava volt abban, hogy kik kapják a Baumgarten-díjat. Lapszerkesztőként szívesen adott helyet a népi költők és a fiatalok műveinek, de idegenkedett a szocialistáktól és a nyílt, egyértelmű politizálástól. Ez befolyásolta véleményét József Attiláról: noha tehetségét elismerte, viszonyuk nemzedéki, esztétikai ellentétek miatt megromlott.

1937 áprilisában daganat okozta gégeszűkületet állapítottak meg nála, állapota a műtét után csak átmenetileg javult. A fenyegető háború és súlyosbodó betegsége arra késztette, hogy kilépett elefántcsonttornyából és hitet tegyen: az 1940-ben megjelent bibliai témájú, jelképes elbeszélő költeménye, a Jónás könyve emberi és művészi fejlődésének összefoglalása. 1941 márciusában még megtartotta akadémiai székfoglalóját, de ezután szinte teljesen beszédképtelen lett, 1941. augusztus 4-ére virradó éjjel halt meg.

Babits költészetében az antik világ képeitől a középkoron át a modern világig jut el, egyike a legképgazdagabb költőknek. Szépprózája a költői szimbolizmustól a szigorú realizmusig terjed, jelentősek tanulmányai, esszéi, irodalomtörténeti munkái is. Vallásos katolikus volt, vágyott a hitre, amely egyet jelentett nála a humanizmussal.

(MTI, Bognár Anna)