Meghalt Major-Zala Lajos költő
Dátum: 2006. március 2., csütörtök, 13:09
Életének 76. évében elhunyt Major-Zala Lajos költő - tudatta csütörtökön a Magyar Írószövetség. A szövetség közleményében ismertette az elhunyt költő életrajzát.

Major-Zala Lajos 1930-ban született Kislakoson, tanulmányait 1951-től l957-ig a Fribourgi Egyetemen, illetve a párizsi Sorbonne-on folytatta francia és német irodalom, valamint gyógypedagógia szakokon.
Major-Zala Lajos 1949 óta élt Svájcban, ahol egy gyógyszergyár külszolgálatának vezetőjeként dolgozott.

A költő nevéhez fűződik a hévízi Csokonai-napok megalapítása és szervezése, alapító tagja az Asztaltársaságból egyesületté alakult Csokonai Vitéz Mihály Művészeti Társaságnak.

Magyar nyelven először „Ötödik síp" című verseskötete jelent meg 1967-ben, utolsó Magyarországon megjelent kötetei 1999-ben az "Elveszett győzelem" című naplóregény, illetve 2000-ben a „Hogy hívnak, ember?" című verseskötete volt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ