120 éve született Jean Cocteau
Dátum: 2009. július 3., péntek, 12:36
Százhúsz éve, 1889. július 5-én született a Párizs melletti Maisons-Lafitte-ben Jean Cocteau francia író, költő, színész, filmrendező és festő, a művészetek polihisztora.

Vagyonos és művelt nagypolgári családból származott. Viharos ifjúkora volt: egy jó nevű magániskolából kicsapták, ekkor Marseille-be ment, ahol álnéven élt, a rendőrség szállította vissza nagybátyjához, aki a gyámja volt. Ekkor beleszeretett egy nála tizenhárom évvel idősebb színésznőbe, aki azonban kiadta az útját.

Első verseskötete 1908-ban jelent meg. A költészet mellett a színpad is vonzotta. 1909-ben találkozott az Orosz Balett vezetőjével, Szergej Gyagilevvel, aki Cocteau kérdésére, miszerint írhatna-e nekik balettet, tömören így válaszolt: „Képesszen el!" E felszólításra válaszul olyan darabok születtek, mint például a Parádé, melynek zenéjét Erik Satie írta, a díszleteket pedig Pablo Picasso tervezte, vagy később - Milhaud zenéjével - az Ökör a háztetőn.

Az első világháború idején mentősofőrként szolgált a belga fronton, s összebarátkozott Roland Garros repülőtiszttel, neki ajánlotta a repülés ihlette korai verseit, A Jóreménység foka című kötetet. A háború után találkozott az akkor 16 éves regényíró csodagyerekkel, Raymond Radiguet-vel, élete egyik nagy szerelmével. Mikor öt évvel később Radiguet meghalt tífuszban, Cocteau az ópium rabja lett, s gyógykezelésre szorult.

A szanatóriumban a neves tomista filozófus, Jacques Maritain hatására gyakorló hívő lett. A húszas, harmincas években születtek meg legjobb prózai és színpadi művei, majd később filmjei: az Orpheüsz című tragédia, a Vásott kölykök című regény, a Pokolgép című dráma, az Oidipusz-téma feldolgozása. 1930-ban került színre a Búcsú című monodrámája, melyből később Poulenc írt operát, ekkor készítette el első filmjét is A költő vére címmel. 1937-ben mutatták be A Kerekasztal lovagjai című darabját, melynek egyik szerepét a fiatal és jóképű Jean Marais játszotta. Ekkor kezdődött a költő és a színész életre szóló kapcsolata, mely szerelem, mély barátság és tökéletes művészi együttműködés is volt egyben.

A nyomasztó második világháborús légkörben jelentek meg újabb drámái: a Rettenetes szülők, a Szent szörnyetegek, az Írógép. A háború után visszatért a filmhez, 1945-ben megrendezte az ismert gyermekmesén alapuló A szép és a szörnyeteg című filmjét, Jean Marais főszereplésével. A halál és a költészet kapcsolatát vizsgáló Orpheusz című filmjével 1950-ben elnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját és a Brit Filmakadémia díját is. Képző- és iparművészként is jelentőset alkotott: elkészítette a Villa Santo Sospir belsőépítészeti berendezését, s nagyszabású freskósorozatba fogott többek között a mentoni városházán.

1954-ben a Belga Királyi Akadémia tagja lett, majd egy évvel később a Francia Akadémia is soraiba fogadta. 1960-ban megrendezte utolsó filmjét, az Orpheusz végrendeletét, majd végleg nyugalomba vonult. Milly-la-Foret-i otthonában érte a végzetes szívroham 1963. október 11-én, néhány órával azután, hogy régi kedves barátnőjének, Edith Piafnak a haláláról értesült.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
Aforizmák
„Az udvariasság hamis pénz, amelyért valódi értéket kaphatunk. "
Arthur Schopenhauer
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ