1882. január 25-én született egy viktoriánus felső-középosztálybeli, magas kulturális szellemiségét képviselő családban, Adeline Virginia Stephen néven. Irodalomtörténész édesapja, Sir Leslie Stephen kitűnő nevelést biztosított lánya számára, noha iskolába soha nem járatta, a fiatal Virginia kiváló műveltségét apja hatalmas könyvtárában alapozta meg. Kilencévesen családi lapot alapított Hyde Park Gate News címmel, s attól kezdve megszakítás nélkül írt haláláig. Édesanyját 13 éves korában vesztette el, sokak szerint túlságosan is rátelepedő apja 1904-ben halt meg, 1906-ban bátyját veszítette el: az érzékeny idegrendszerű írónő mindannyiszor idegösszeomlást kapott. Első publikációi - novellák és esszék - 1905-től jelentek meg, túlnyomórészt a Times Literary Supplementben, amelynek harmincöt éven át rendszeresen kritikusa volt. 1906-tól körülötte kezdett csoportosulni az a baráti társaság, mely a tízes évek elején Bloomsbury Group néven vált ismertté és egészen a harmincas évek közepéig a radikális értelmiségi elit legnagyobb hatású írócsoportjának számított

1912-ben házasságot kötött Leonard Woolffal, asszonynevét írói álnévként használta - mély érzelmi kapcsolat élete során azonban végig nőkhöz kötötte. 1917-ben férjével vásárolt egy kézi nyomdagépet, s együtt megalapították a Hogarth Press nevű könyvkiadót, mely lehetővé tette, hogy a jelentős, de még Angliában nem ismert külföldi írók és az elfogadott irodalmi normáktól elrugaszkodó újító fiatalok művei megjelenhessenek. A kiadó többek között Gorkij, Rilke, Freud, T.S. Eliot műveinek korai megjelentetésével hamarosan nagy irodalmi rangra jutott, s máig virágzik. Az írónő első két útkereső regénye - a The Voyage Out (Kiutazás, 1915) és a Night and Day (Éjszaka és nappal, 1919) kivételével valamennyi művét saját kiadójánál jelentette meg. A The Mark on the Wall (Folt a falon, 1917), a Kew Gardens (Kedves parkok, 1919) és a Monday or Tuesday (Hétfő vagy kedd, 1921) című novelláiban kezdte kikísérletezni azt az írástechnikát, amely az emberi személyiséget a tér és az idő viszonylagosságában fellépő tudatállapotok segítségével ragadja meg. Ez az ún. „stream of consciousness technique („tudatáram" technika) vonul végig a Jacob's Room (Jacob szobája, 1922) című korszaknyitó regényében is.

Szépírói tevékenységét az írói alkotás műhelytitkait boncolgató esszék kísérik (Modern fiction - Modern próza, 1919). 1925-ben született egyik legjelentősebb regénye, a Mrs. Dalloway, amely az elbeszélő technika átalakulását és az író világképének alapvető problémáit hordozza. A regény egy úrinő érzéketlen, a külsőségeket előtérbe helyező életét állítja párhuzamba egy egyszerű munkásember érző életével. Az 1928-ban keletkezett Orlando az írónő talán legjelentősebb alkotása, melynek hősét barátnőjéről, Victoria Sackville-Westről mintázta. A regény az emberi létezés személyes és kollektív meghatározottságának kérdéseit boncolgatja, hőse négyszáz évig él előbb férfiként, majd nőként tapasztalja meg a világot. (Az Orlandóból, amelyet Sackville fia „az irodalom leghosszabb és legelbűvölőbb szerelmes levelének" nevezett, 1992-ben Sally Potter rendezőnő készített filmet.)

1927-ben adták ki naplóját Saját szoba címmel, ennek fő témája a női lét. Korszakos jelentőségű A világítótorony című regénye: ennek cselekménye szinte nincs is, a skóciai ház története az élet gyors múlását állítja szembe a keretként használt tárgyak látszólagos állandóságával, egyben a szülő-gyermek kapcsolat analízisét adja. 1931-ben látott napvilágot a próza és a költészet határán egyensúlyozó Hullámok, amely az egyéniség végtelen nyitottságának és végleges zártságának dilemmáit tárja fel. 1937-ben született az Évek című antifasiszta szellemű, esszéisztikus családregény. Utolsó regénye, a Between the Acts (Felvonások között, 1941) című összegző művészregény már csak halála után látott napvilágot. Az írónő egyébként is gyenge idegrendszere már nem bírta a II. világháború borzalmait; amikor 1941 tavaszán londoni lakásukat és vidéki házuk kertjét is bombatalálat érte, március 28-án kövekkel töltötte meg zsebét és az Ouse folyóba ölte magát.

Az utókor eleinte csupán az ezoterizmussal vádolt formaművészt, később már a tudatregény Prousttal és Joyce-szal rokon mesterét, az újregény előfutárát látta benne. Igazi elismerése csak a hatvanas évektől kezdődött, ma már az angol nyelv egyik legnagyobb újítójaként tartják számon. Igen nagy hatást gyakorolt az angol nyelvű irodalomra, a magyarul Nem félünk a farkastól címmel játszott Albee-darab eredeti címe (Who's Afraid of Virginia Woolf) is rá utal. Mára már klasszikusnak számít, műveit több mint harminc nyelvre fordították le, kultuszát társaság és folyóirat ápolja. A világítótorony című műve az ezredfordulón rendezett brit szavazáson bekerült a huszadik század száz legjobb regénye közé. Élete és Mrs. Dalloway című műve inspirálta a 2002-ben bemutatott Az órák című filmet, Woolf alakjának megformálásáért Nicole Kidman megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat.

(MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)