Meghalt Eörsi István
Dátum: 2005. október 13., csütörtök, 13:49
Csütörtök hajnalban, életének 74. évében elhunyt Eörsi István, a demokratikus ellenzék kiemelkedő személyisége. A Kossuth-és József Attila-díjas költő, író, műfordító már egy esztendeje küzdött a leukémiával.
Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. 1952-ben lett József Attila díjas, 1983-ban Frankfurter Autorenstiftung-díjat, 1988-ban osztrák műfordítói díjat kapott. 1990-ben a Színikritikusok Díjával tüntették ki, 1991-ben a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Díszített Csillagrendjét vehette át. 1993-ban Parnasszus-különdíjat és a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának (IBBY) különdíját kapta meg, 1996-ban a Soros Alapítvány életmű-díjával tüntették ki, az idén lett Kossuth-díjas.
 
A súlyos beteg írót, a demokratikus ellenzék kiemelkedő személyiségét csütörtökön hajnalban érte a halál - tudatta családja.

Eörsi István személyével egy tiszta, őszinte embert veszítettünk el - mondta Kuncze Gábor az író halálával kapcsolatban. Az SZDSZ elnöke szerint a párt saját halottjának tekinti Eörsi Istvánt.

(Forrás: MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ A művész nem a valóságot ábrázolja, hanem azt a látomást, amit a valóság élménye kelt az emberi lélekben. Ez a többlet a művészet."
Márai Sándor
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ