Érsemjénben született 1759. október 27-én. Régi, jómódú nemesi családból származott, apja, Kazinczy József Abaúj megyei táblabíró volt. Nyolcéves koráig anyai nagyapja, Bossányi Ferenc házában nevelkedett, innen írta első levelét az időközben Regmecre költözött szüleinek. 1767-ben hazatért a szülői házhoz, ahol magántanító okította latinra és németre, 1768-ban Késmárkon tanult, majd 1769-ben a sárospataki kollégium növendéke lett. A grammatikai és a szintaxista osztályok elvégzése után poétikai és retorikai tanulmányokat folytatott, majd jogot és teológiát is hallgatott. Érdeklődése igen sokrétű volt, a kollégium könyvtárának egyik állandó látogatójaként előbb az ókori klasszikusok, Homérosz, Vergilius, Horatius, Ovidius, majd a kortárs írók, Báróczi Sándor, Bessenyei György, Baróti Szabó Dávid munkáit olvasta. Igen fontosnak tartotta a nyelvtanulást, a latin és a német mellett az ógörög és a francia nyelvet is elsajátította. 1775-ben - anyja támogatásával - közreadta első munkáját, amely a Magyar Ország Geographica, az az Földi állapotjának Le-rajzolása címet kapta. Nem sokkal később tanárai biztatására lefordította Bessenyei egy korai művét, a Der Amerikanert, munkáját a szerző is megdicsérte.

Az iskola elvégzése után Kassán, Eperjesen, majd Pesten folytatott joggyakorlatot, közben a művészeteket sem hanyagolta el, táncolni, fuvolázni, festeni tanult, s gyakorta szerelembe esett. 1784-ben Sáros és Abaúj megye táblabírájává nevezték ki, ekkor Kassán telepedett le, s nem sokkal később felvették a miskolci Erényes Világpolgárok elnevezésű szabadkőműves páholy tagjai közé. 1786-tól 1791-ig a kassai tankerület elemi iskoláinak felügyelője is volt. Munkája mellett továbbra is irodalommal foglalkozott, felfedezte magának a német szentimentalizmus íróit, s közülük Gessner és Kayser egy-egy munkáját igen nagy műgonddal le is fordította. A fordítások által próbálta célját - az irodalmi ízlés, a művészi stílus fejlesztését, a magyar nyelv gazdagítását - elérni. 1788-ban Baróti Szabóval és Batsányival megalapította a Magyar Museumot, ám összekülönböztek, s Kazinczy inkább saját lapot hozott létre Orpheus címmel. Szorgalmazta a magyar színjátszás fellendítését is, a német drámák mellett Moliere, Shakespeare darabjainak színpadra állítását kívánta elérni, s németből lefordította a Hamletet is.

1791-ben megismerkedett Hajnóczy Józseffel, s az ő révén tagja lett Martinovicsék jakobinus mozgalmának. Emiatt 1794-ben letartóztatták, egy évvel később halálra ítélték, de ezt a király várfogságra enyhítette. Hat és fél évig, 2387 napig raboskodott Spielbergben, Kufsteinben, majd Munkácson, erről az időszakról szól majd az élete vége felé írt visszaemlékezése, a Fogságom naplója, amelyet Nemes Nagy Ágnes "véka alatt tartott remekműnek" nevezett.

Kiszabadulása után anyjával élt Regmecen igen rossz anyagi körülmények között. 1804-ben feleségül vette Török Zsófiát (Sophie), s anyjától megkapta a bányácskai házat és egy kis birtokot, ahol feleségével letelepedett. Bányácskából később Széphalom lett, a korabeli művészeti, irodalmi élet központja. Kazinczy gazdálkodni is próbált, de a gyakori családi pereskedések, a kiterjedt levelezés postaköltségei miatt állandó anyagi gondokkal küzdött, 1806-ban saját könyvtárát is eladta a sárospataki kollégiumnak.

Börtönévei alatt hátat fordított a szentimentalizmusnak, az ókortudományi munkákban mélyedt el, a klasszicizmus híve, Goethe követője lett. Fő törekvésének továbbra is a magyar nyelv megújítását, gazdagítását, a költői stílus fejlesztését tartotta, s erőteljes harcot indított a provincializmus ellen. 1811-es Tövisek és virágok című epigrammagyűjteménye, valamint a Vitkovics Mihály barátomhoz című episztolája új lendületet adott a nyelvújítási harcnak. 1813-ban megjelent a nyelvi hagyományőrzők Kazinczyt és a nyelvújítókat gúnyoló röpirata Mondolat címmel, amelyre két évvel később Kölcsey és Szemere válaszolt hasonlóan gúnyosan a Felelet a Mondolatra címmel. Az áldatlan vitát végül Kazinczy zárta le a két irányt összeegyeztetni óhajtó cikkében, amely Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél címmel jelent meg. A nyelvújítás mellett Kazinczy élénk kritikai tevékenységet is folytatott, az ifjú és kevésbé ifjú pályakezdő írók, költők (Berzsenyi, Szemere, Kölcsey, Fáy András) neki küldték el kézirataikat véleményezésre. Kritikusként, irodalomszervezőként igen kiterjedt levelezést folytatott, élete során több mint 3200 levelet írt.

A műfordítások mellett felmerült benne az eredeti mű írásának terve is, s 1807-1808-ban emlékirat írásába kezdett. A Pályám emlékezete című kötetben a gyermekkorától az 1805-ig terjedő életút eseményei, fontosabb fordulópontjai, állomásai elevenednek meg.

1820-tól ismét állást vállalt, rábízták a Zemplén megyei levéltár rendezését. 1825-től részt vett Pesten a Magyar Tudós Társaság előkészítő munkálataiban, s titkon arra számított, hogy főtitkárrá választják. Ez a vágya azonban nem teljesült, 1830-ban a történettudományi osztály tagja lett. 1831-ben az összes akadémiai gyűlésen részt vett, majd az év tavaszán visszaindult Széphalomra, amelynek környékén ekkor már kolerajárvány pusztított. Ennek esett áldozatául Kazinczy is 1831. augusztus 22-én. Kívánságára itt is temették el a családi temetőben, egykori kúriája helyén pedig Ybl Miklós tervei alapján 1873-ban neoklasszicista stílusú mauzóleum épült.

(MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)