Elszegényedett hajdú-családból származott. Debrecenben tanult, majd tanítóskodott, festett, 1836-ban színésznek állt. 1840-től aljegyző Szalontán, 1842-től a helyi gimnázium rektora. Életének 65 éve alatt végigélte a kor sorsfordulóit, s lírájában hangot is adott mindannak, ami a magyarsággal történt. Arany elsősorban epikus költőnek tartotta magát, de költészetének - a méltán népszerű és halhatatlan Tolditól eltekintve - elsősorban lírai része érvényes ma és hordoz az utókor számára is üzenetet a korról és a költőről egyaránt.

Költői eszmélésének ideje a reformkor, kibontakozásának, egyéni hangjának kialakulása az 1848/49-es szabadságharc idejére esik. Depressziója, költői erejének elapadása az önkényuralom időszakára esik, második alkotói korszaka az 1850-es és 1860-as évek fordulóján a nemzeti remények újranyílásával egyidejűleg indul, míg időskori rezignációja az 1867-es kiegyezés utáni korhoz kapcsolható. Lírájában és kisepikájában - balladáiban - pontosan követhetők a kor és az egyéni élet párhuzamai.

Első nagy sikere az Elveszett alkotmány, amellyel a Kisfaludy Társaság pályázatán nyert 1846-ban. A költő maga „irodalmunk vaskorát" emlegeti e ma már alig olvasható művel kapcsolatban. Még nagyobb sikert ért el a Toldival 1847-ben, amely mind nyelvi, mind szerkesztésbeli szempontból, mind a népi irodalom politikai hatását tekintve a csúcspontot jelenti pályáján, s Petőfi barátságát is meghozta számára. Ez a kapcsolat életre szóló útravalót jelentett a hat évvel idősebb, ám zárkózottabb és befele forduló Aranynak: lelki és szellemi kibontakozást, irodalmi és politikai iránymutatást, amelyhez évtizedekkel később is hű maradt.

A szabadságharc bukása és Petőfi halála mély lelki válságba sodorta az amúgy is depresszióra hajlamos Aranyt. Többéves hallgatás után olyan keserű versekben fejezi ki saját és az ötvenes évek hangulatát, mint A lantos, a Letészem a lantot, a Fiamnak, A honvéd özvegye.

Az önkényuralom végén a nemzet és költője lassan magához tér. Arany első nagy balladás korszaka az 1850 évek második fele. Ekkori balladái főleg nemzeti jellegűek: a Hunyadi-balladakör darabjai, a Zách Klára, a Szondi két apródja, s a leghíresebb: A walesi bárdok, amely az ellenállás szimbóluma lett.

1851-1860 közt Nagykőrösön tanár, itt pedagógusként is kiemelkedik társai közül. 1860-ban Pestre kerül, ahol a kor többi közszereplőjével együtt egyre aktívabb lesz. Ez időben számos irodalmi tanulmányt ír, és folyóiratokat szerkeszt. Költészete is magasba ível: megírja a Széchenyi emlékezetét, majd a Rendületlenül és a Magányban hatalmas ódáit, melyek a haza és a nemzet sorskérdéseivel foglalkoznak. Ezekben az években, 1862-1863-ban írta meg a Buda halálát, melyet jeles monográfusa, Keresztury Dezső a magyar népiesség utolsó nagy fellángolásának nevezett.

1865-ben megválasztják az Akadémia titkárává, ez a munkakör némi anyagi biztonságot jelentett számára, de irodalomra nemigen marad ideje. Nagy tervei, a hun trilógia további részei és a Toldi középső része töredékben maradnak. A Toldi szerelmét csak élete végén fejezte be. Ezek a művek, számos részletszépségük mellett is csak az életmű egésze iránt érdeklődőknek mondanak ma valamit.

A kiegyezésért nem lelkesedik, a neki adott királyi kitüntetést csak Eötvös József külön kérésére fogadja el, és ezzel kapcsolatban számos gúnyverset ír önmagáról. Élete utolsó évtizedében egyre rezignáltabb, majd hivatalainak felhagyása után, a Margitszigeten írja meg utolsó nagy ciklusát, az Őszikéket. Ekkori balladái a lelkiismeret drámáit vetítik elénk, a Vörös Rébék, a Tetemre hívás, az Éjféli párbaj, a Hídavatás, a Tengeri-hántás, Az ünneprontók című versek mindegyike "tragédia dalban elbeszélve" - Greguss Ágost esztéta meghatározása szerint. A költő 1882. október 22-én halt meg Budapesten.

Öregkori lírája legalább ilyen jelentős, az Epilógus, a Vásárban, A tölgyek alatt, az Ének a pesti ligetről az idős ember örömeit és gondjait, egy megnyugvó lélek emlékezését tárják az olvasó elé. Az öreg költő így biztatja magát alkotásra Mindvégig című versében: „Van hallgatód? nincsen? / Te mondd, ahogy isten / adta mondanod, / Bár puszta kopáron / - mint tücsöké nyáron - / Vész is ki dalod." Az utókornak szóló politikai üzenete pedig az alábbi idézet lehet, A régi panasz című verséből: „Nem elég csak emlegetni: / Tudni is kell jól szeretni, / Tudni bölcsen, a hazát."

(MTI-Panoráma)