A yorkshire-i Menstonban született. Gyémántkereskedő édesapja nem sokkal fiuk születése után elhagyta a családját, Dél-Afrikába költözött, s ott is halt meg a búr háborúban. Anyja ekkor Szentpétervárra költözött, ahol Kszényija hercegnő gyermekei mellett nevelősködött, majd megismerkedett egy amerikai férfival, aki feleségül vette, s az Egyesült Államokba költöztek. Eric anyja házasságkötése után egy ideig a yorkshire-i rokonoknál nevelkedett, majd 15 éves korában követte anyját Amerikába. Előbb a massachusettsi Cambridge School of Latin diákja volt, majd New Yorkban folytatott szépművészeti tanulmányokat, később pedig az iowai egyetemre járt. Az I. világháború kitörése után a kanadai hadseregben teljesített katonai szolgálatot.
Leszerelése után újságíróként kezdett dolgozni különböző lapoknál, majd 1934-1937-ben Hollywoodban forgatókönyvíróként működött, a legendás hírű Frank Capra egyik kedvence lett. Publicisztikai és filmes tevékenysége mellett hamarosan a szépirodalom felé fordult, első elbeszélése a Story magazinban jelent meg, majd 1934-ben első regényét is kiadták, amely azonban nem aratott különösebb sikert. 1938-ban jelent meg novelláskötete The Flying Yorkshireman (A repülő yorkshire-i) címmel, amire már felfigyelt a közönség. A novellák sikerét is felülmúlta az ekkoriban napvilágot látott Lassie hazatér, amely először a Saturday Evening Post hasábjain jelent meg folytatásokban, majd két évvel később könyv alakban is kiadták. A hűséges és ragaszkodó kutya történetét Knight saját „kutyaélményeiből" merítette. Amikor 1932-ben feleségül vette Jere Brylawski írónőt, egy farmon telepedtek le Pennsylvaniában, ahol sok kutyát tartottak, köztük skót juhászt is. Amikor Hollywoodba költöztek, egy kis terriert vittek magukkal, de az egy autóbalesetben elpusztult. Jere vigasztalására Knight egy kölyök skót juhászt vásárolt, aki a Toots névre hallgatott. Ahogy az történni szokott, Toots végül Knight kedvence lett, mindenhová vitte magával, a kutya odaadó hűsége, szeretete teljesen magával ragadta. Ez az odaadás inspirálta végül a Lassie megírását is, amely hamarosan az olvasók, majd - a filmfeldolgozások jóvoltából - a nézők kedvencévé is vált.
Szintén nagy sikert aratott a II. világháború nehéz napjaiban íródott és 1941-ben megjelent Légy hű magadhoz című háborúellenes regénye, egy tragikus szerelem története. A regényből 1942-ben Anatole Litvak rendezett filmet Tyrone Power és Joan Fontaine főszereplésével. A regény megjelenése után nem sokkal újabb elbeszéléskötettel is jelentkezett, a Sam Small csodálatos élete meleg humorral, szolid iróniával előadott történetei a szerző gyermekkorának élményeiből, a Menston környéki népmesékből, népi anekdotákból születtek. A magyar olvasó Szerb Antal fordításában ismerkedhetett meg a varázslatos történetekkel.
Könyveinek sikerét Knight már nem érhette meg: a háború alatt az amerikai hadsereg filmosztályánál szolgált, s 1943. január 15-én egy katonai géppel Holland Guayana (ma: Suriname) őserdeje felett lezuhant és szörnyethalt.
(MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |