BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Képcsarnok-aukció
Dátum: 2010. szeptember 8., szerda, 11:27
A megszokottnál magasabb árakkal és jelentős kisplasztikai kínálattal kezdi az őszi árverési szezont a Képcsarnok; a szombati budapesti aukción kétszáz tétel vár vevőre.

A korábbi visszafogott, jellemzően 100 ezer forint alatti kikiáltási árakkal szemben most jó néhány magasabbra árazott tétel szerepel a kínálatban. A legtöbbet, 450 ezer forintot Seregi József Ülő nő című jelzett bronzszobráért kérik. Molnár C. Pál olasz táját 220 ezer forintról, Pleidell János Hegyoldal című olajképét 120 ezerről, Szentgyörgyi Kornél ritmikus szín és formakompozícióit 250 és 70 ezer forintról indítják.

A Képcsarnok két groteszk hangvételű bronz plasztikát kínál Tóth Ernőtől, aki festészetében is a groteszk szimbolizmust részesíti előnyben. Színpadszerű tájaiban, áltörténelmi jeleneteiben egykori munkahelye, az operaház díszletfestő műhelyének hatása követhető nyomon. Két idei bronzszobra közül a Faun 130, míg a kétalakos Monológ 55 ezer forintról indul, míg varázslat című festményéért 60 ezer forinttól kezdődik a licit. Jálics Ernő neoklasszicista Vízhordó lánya - 80 ezer forintért - azért lehet vonzó darab, mert a művész rendszeresen megsemmisítette szobrait, így csak kevés alkotása maradt meg.

Váli Dezső festményei a Képcsarnok korábbi árverésein közelítették, vagy meghaladták a félmilliós leütést, így most is jó esélyekkel kezd 150 ezer forintról két alkotása.

Igen jó műveket lehet néhány tízezer forintért megvenni: a 8 ezer forintra árazott, vegyes technikájú Szövőnők Czene Bélától a szocreál gyűjtőit örvendeztetheti meg. Gyarmathy Tihamér színes tusrajzát 55 ezer forinttól, egy 1960-as Gyémánt László-tájat 35 ezer forinttól, Misch Ádám két csendéletét 40 és 45 ezer forinttól, Nemcsics Antal virágcsendéletét 24 ezer forinttól lehet licitálni.

Unikumnak számít Kassák Lajos hatlapos Typographia mappájának szitanyomata, amelyért 20 ezer forint a kikiáltási ár a Képcsarnok szombati aukcióján.

(MTI)

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
Aforizmák
„ A hajszál a levesben akkor se lelkesít, ha szívszerelmünk fejéről származik."
Busch
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ