Május 8-án hétfőn 18-órakor a Műterem Galéria tavaszi árverést tart a Budapest Kongresszusi Központban. Az aukcióra minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Április 26-án, a csernobili katasztrófa huszadik évfordulóján nyílik meg az OSA Archívum kiállítása nemzetközi kurátorok közreműködésével a Centrális Galériában. A kiállítás középpontjában azok a paradoxonok, feszültségek és tények állnak, melyek a nukleáris energia békés és katonai alkalmazását kísérték.
Két éve várja a látogatókat a Kogart ház - a művészetek és a gasztronómia háza - az Adrássy úton, s ami másutt elég ritka, egy-egy kiállítás megnyitójára sorban állnak az emberek, hogy bejussanak - mondta az évforduló alkalmából Kovács Gábor, a Kogart házat is magában foglaló alapítvány alapítója.
A mobilitásról/On Mobility- című projekt több európai kortárs képzőművészeti intézmény együttműködésével jön majd létre. Az amszterdami De Appel kezdeményezte projekt a résztvevő intézményekben mutálódó, helyszínről helyszínre változó kiállításokban ölt testet.
Április 27-én csütörtökön 18- órakor lesz Gálhidy Péter szobrászművész Tengely című kiállításának megnyitója a Budapest Galéria Kiállítóházában. A rendezvényt Gálhidy Péter szobrászművész nyitja meg.
Húsvét vasárnap Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke vágta át a nemzeti színű szalagot az újjászületett pesti Kálvária előtt, ezzel megnyílt a nagyközönség előtt is a 250 éves barokk műemlék.
A húsvéti hétvégén a legtöbb budapesti közgyűjtemény látogatható. Meghosszabbított nyitva tartással, 9-től 19 óráig várja a hétvégén és húsvéthétfőn a látogatókat a Szépművészeti Múzeum, amely ezért a szokásos hétfő helyett kedden tart majd zárva.
Portugáliában nagy modern művészeti múzeumot nyitnak azután, hogy a kormány megállapodott ebben egy madeirai milliárdos üzletemberrel és műgyűjtővel.
Április 13-án csütörtökön, 18-órakor nyílik meg Mezei Erzsébet képzőművész Kötéltánc című kiállítása a MU Színház Galériájában. A rendezvényt Péter László grafikusművész nyitja meg.
Victor Vasarely születésének századik évfordulója alkalmából a budapesti Csók István Galériában kiállítás nyílt, amelyet Philippe Zeller francia nagykövet nyitott meg.
Két összekulcsolt, mumifikálódott kéz a szimbóluma a Magyar Természettudományi Múzeum Rejtélyek, sorsok, múmiák című új időszaki kiállításának, amelynek több, mint kétszáz éves leleteit pénteken mutatták be a sajtó képviselőinek.
Április 7-től Szegedy-Maszák Zoltán és Fernezelyi Márton videóinstallációja segítségével egy virtuális ablak fogja összekötni a Párizsi Magyar Intézetet és a Budapesti Francia Intézetet. Ez a „see-through" rendszer teszi majd lehetővé, hogy e két kulturális intézet kapcsolatot létesítsen egymás között az internet hálóján.
2006. április 6-án, csütörtökön, vagyis ma 17-órakor lesz a megnyitója a Kor-képek című kiállításnak a Budapest Galériában. A rendezvényt Szakolczay Lajos író nyitja meg.
A néphit szerint a kobra képes elválasztani a tejet a víztől. A nágákkal gyakran találkozunk különféle mítoszok szereplőiként. Ezekben a nágák kígyóistenségek vagy kígyódémonok, nemzetségük a földalatti vizeket vagy Bhógavatí földalatti városát lakja. Az ábrázolásokon kígyótestük és emberfejük van, mely fölé három, öt vagy hétfejű kobracsuklya emelkedik.
Május 9-től ­28-ig látható Szőllősi Endre emlékkiállítása az Óbudai Társaskör Galériában.
Hol vagyunk otthon? Milyen okok vezethetnek egy embert, hogy elhagyja szülőhazáját, s kivándorló, azaz valahová bevándorló legyen? Hogyan teremtjük meg magunknak biztonságot adó új körülményeinket egy új helyen? A mindig is aktuális, de folyamatosan változó kérdéskört feszegeti a Packing-Case – álmok túlélőcsomagokkal avagy túlélőcsomagok álmokkal című kiállítás.
A Gyűjtők és kincsek című kiállítás részeként, de külön egységben, a régi textíliák kiállítására vonatkozó műtárgyvédelmi szabályoknak megfelelő körülmények között, klimatizált és lesötétített teremben látható néhány, a gyűjtemény történetében kiemelkedő jelentőségű falikárpit.
Tudományos üléssel, szakmai elismerések átadásával és különböző építmények megtisztításával, a falfirkák eltávolításával ünneplik a műemléki világnapot ma Budapesten.
Észlelés és értelmezés. Miként gondolkodunk a világról? Hol vannak a Mi határai? Az élővilág az, vagy ő? Mire van érzékszervem? Érzed-e az atrazine ízét? Hol rajzolható meg a gondolati, érzékleti horizontom határa? Mi az ember szó jelentése?
Április 27-én 18-órakor lesz Nádor Tibor festőművészTájképek című kiállításának megnyitója az Artus Galériában. A rendezvényt Szeifert Judit művészettörténész nyitja meg.
Sine loco et anno címmel nyílik kiállítás szerdán Konok Tamás műveiből a budapesti Ernst Múzeumban - a retrospektív tárlatot maga a Kossuth-díjas festőművész mutatta be a sajtó képviselőinek.
Sajdik Ferenc munkái számos európai galériában és múzeumban megtalálhatóak, ennek ellenére kevés az olyan alkalom, amikor itthon, önálló kiállításon láthatjuk műveit. Pedig a karikatúra a legizgalmasabb művészeti műfajok egyike. Különös összefüggések felmutatására képes, és Sajdik él is vele.
Április 12-én, szerdán 19-órakor lesz Lévay Jenő: Tömegszerencse című kiállításának a megnyitója az N&n Galériában. A rendezvényt Nagy T. Katalin művészettörténész nyitja meg.
London egy faji, vallási, kulturális olvasztókemencévé lett a XXI. század elejére. Keresztények, muszlimok, hinduk, zsidók és kínaiak tanulják itt, hogy hogyan lehet egymás mellet élniük, mik azok a látható és láthatatlan törvények, írott és íratlan szabályok amelyek segítenek, hogy elfogadják és tolerálják egymás kultúráját, szokásait, s ezen keresztül pedig a másik embert.
A tetoválás történetéről látható e héttől kiállítás Bécsben a természettörténeti múzeumban (Naturhistorisches Museum). Az augusztus 6-ig nyitva tartó tárlat ennek az ősi szokásnak a történetét, hagyományait mutatja be.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
Aforizmák
„Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli meg a múltját, nézd meg a temetőjét."
Gróf Széchenyi István
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ