A fönti címmel nyílt Budapesten kiállítás, amely az elmúlt tizenöt év műkincsrablásait eleveníti fel. Magyarországon évente 700-800 műkincslopás történik, amelyek egymilliárd forintnyi kárt okoznak, s mindössze harminc-negyven bűnesetet derítenek fel évente.
Thália szolgálatában (1900-1944) címmel nyílt szerdán kiállítás a Magyar Zsidó Múzeumban. Az Országos Színháztörténeti Múzeummal közösen rendezett tárlaton a XX. század első felének meghatározó színházi személyiségei láthatók fotókon, régi plakátokon és festményeken.
A Magyar vadak Párizstól Nagybányáig 1904-1914. című, kedden délután a Magyar Nemzeti Galériában nyílt kiállítás, 200 magyar és francia festmény, illetve több, mint 100 rajz és litográfia azt példázza, hogy a XX. század elején Európa keleti és nyugati felén hasonlóan magas színvonalú művek születtek.
2006. március 22-én, szerdán 17.30-órakor nyílik meg a Kortárs lengyel ékszer című kiállítás a Ponton Galériában. A tárlat az alsó-sziléziai Galeria Sztuki w Legnicy vándorkiállítása. A rendezvény kurátora Monika Szpatowicz.
2006. március 23-án, csütörtökön 18-órakor lesz a megnyitója a Folyamatos Jelen II. című kiállításnak a Platán Galériában. A rendezvény kurátora Csizek Gabriella, a kiállítást Aknai Katalin művészettörténész nyitja meg.
A fiatalság eszménye mind nagyobb befolyást gyakorol a társadalom esztétikai produkciójára. A fiatalok egyre nagyobb szabadságra tesznek szert és új cselekvési mintákat fejlesztenek ki. Ugyanakkor azonban ők a társadalmi transzformáció dinamikájának áldozatai is.
2006. március 20-án, 18-órakor lesz Jiří Všetečka cseh fotóművész Prága, a zene városa című fotókiállításának megnyitója az Almássy téri Szabadidőközpontban. A rendezvényt Hódos Mária művészettörténész nyitja meg.
A kortárs művészetben fellelhető bizonyos tendenciák megjelenése arra inspirálta a programban résztvevő művészeket, hogy egy arra alkalmas térben megjelenítsék alkotásaikkal a Horror Vacui - folyamatok korunkra jellemző elburjánzását, vagy fenyegető hatását. – A kiállítás megnyitója március 31-én 15-órakor lesz az Iparművészeti Múzeumban.
A világhírű cordobai mecset öt, egyenként hat méter hosszú gerendáját árverezik el Londonban, a Christie,s aukciós háznál április 4-én.
A magyarországi művészeti kiállítások hagyományainak fényében is példa nélküli nemzetközi tárlattal ünnepli alapításának 100. évfordulóját a Szépművészeti Múzeum. A Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában című nagyszabású tárlat vasárnaptól látogatható.
Edvard Munch: a lélek modern élete címmel kiállítás nyílt a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA). A norvég művésznek (1863-1944) saját élete volt a legfőbb ihlető forrása. Szerelmi kudarcok, betegségek, érzelmi labilitás, közeli hozzátartozóinak halála nyomták rá bélyegüket művészetére.
Március 17-én, 15-órakor lesz – a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága (Pécs) és a 2B Galéria szervezésében – Böröcz András: Purim című kiállításának megnyitója a pécsi Vasarely Múzeumban. A rendezvényen megnyitó beszédet mond dr. Stark András pszichiáter.
Március 17-én, 22-én, 24-én, 29-én és 31-én 18-20 óráig tekinthetik meg Galántai György akusztikus tér-installációját a Budapesti Tavaszi Fesztivál és az Artpool Müvészetkutató Központ szervezésében. A rendezvény helyszíne az Artpool P60.
2006. március 29-én 20-órakor lesz feLugossy László: Álnéma pszichopásztorlányok című kiállításának megnyitója a Godot Galériában. A rendezvényt Wahorn András nyitja meg.
Százezredik látogatóját köszöntötte az esztergomi Duna Múzeum a víz világnapja alkalmából rendezett programján.
2006. március 23-án pénteken 19-órakor nyílik meg a Magyar Plakáttársaság Bartók Béla születésének 125-ik évfordulójára készített plakátjait bemutató kiállítása a Lengyel Intézetben. A rendezvényt Szemadam György festőművész, író nyitja meg.
Március 22-én 19-órakor lesz – Belső táj címmel – az első megnyitója az Octogonart Galériának. A kiállításon Bikácsi Daniela, Kóródi János, Kőnig Frigyes, Nagy Géza, Nádor Tibor, Szűts Miklós, Váli Dezső és Vojnich Erzsébet képeit tekinthetik meg az érdeklődők. A rendezvényt Wesselényi-Garay Andor építészteoretikus nyitja meg.
2006. március 21-én, kedden 18-órakor lesz a megnyitója Elekes Károly: Tunning című kiállításának a Dorottya Galériában. A rendezvényt Sőrés Zsolt nyitja meg.
2006. március 22-én, szerdán 18-órakor lesz Dóczé Péter Mátrix 6.0 című kiállításának megnyitója az N&n galériában. A rendezvényt Baróthy Anna üvegművész nyitja meg. A kiállítást április 10-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Svédország visszaadja Kanadának azt az indián totemoszlopot, amelyet Olof Hansson svéd alkonzul adományozott 1929-ben a svéd etnográfiai múzeumnak. A svéd kormány 1994-ben már elhatározta, hogy visszajuttatja az oszlopot eredeti tulajdonosainak, a Haisla törzs indiánjainak, akik Kanada nyugati részén élnek ma is.
Muntean/Rosenblum munkáinak főszereplői az életmód- és divatmagazinok fiatal modelljei. A művek különleges, lebilincselő jelenetei a szellemiség társadalmunkban adódó lehetőségeire kérdeznek rá.– A kiállítás március 23-tól május 28-ig látható a Műcsarnokban.
Révész Tamás, Pulitzer Emlékdíjas fotográfus 2004-ben, Tokióban mutatta be először „New York” című, 62 fekete-fehér képből álló kiállítását, amelyet óriási elismerés fogadott. Révész egyedi, sokszor lírai megközelítése elkerüli a közhelyeket, és így ízelítőt kap a néző a város hétköznapi életéről.
A viták és tiltakozások ellenére hétfőn megkezdődtek a New York-i Világkereskedelmi Központot leromboló 2001. szeptember 11-i terrortámadás emlékművének és múzeumának építési munkálatai.
A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a wroclawi Kulturális és Művészeti Központ, és a budapesti Lengyel Intézet Emlékeink címmel közös érem-és plakett kiállítást rendez 1956. emlékére lengyel és magyar művészek részvételével. A kiállításmegnyitó március 15-én, 17-órakor lesz a MKISZ székházában. A rendezvényt Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő nyitja meg.
2006. március 11-én szombaton 17-órakor lesz a megnyitója a Szent Sebestyén a 2B Galériában című kiállításnak a 2B Galériában. A rendezvényt április 8-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ Vannak gonosz emberek, akik kevésbé lennének veszedelmesek, ha nem volna bennük semmi jóság."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ