Több mint száz kiállítás várja az érdeklődőket országszerte és a határon túl a 20. alkalommal megvalósuló Magyar Festészet Napja programsorozat alkalmával november közepéig; az idei év fő kiállítása az Élő Magyar Festészet című tárlat lesz Szolnokon.

Kondor Attila festőművész munkáiból Il cammino della riflessione - A figyelem útjai címmel nyílt kiállítás a Római Magyar Akadémián.

Hétfő délután vesznek végső búcsút Sipos Lászlótól, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett erdélyi festőművésztől, grafikustól, a kolozsvári iskola képviselőjétől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjától Kolozsváron Házsongárdi temetőben - tájékoztatta a MMA az MTI-t hétfőn.

Mohy Sándor hatvan alkotását felvonultató kiállítással emlékeznek meg a festő születésének 120. évfordulójáról szerdától a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (Emük).

Életének 88. évében szerdán elhunyt Haraszty István Kossuth-díjas szobrászművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) rendes tagja - közölte a SZIMA szerdán az MTI-vel.

Elhunyt Méhes László avantgárd festőművész, grafikus. A nemzetközileg elismert művészt 78 évesen kedden, a franciaországi Bry-sur-Marne-ban érte a halál - tudatta az MTI-vel testvére, Méhes Balázs szerdán.

A magyar paraszti üvegektől a kortárs alkotásokig mutatja be a magyar üvegművészetet a Hommage á Glass - Hódolat az üvegnek című kiállítás, amely augusztus 25-ig látogatható a budai Várban, a De la Motte-Beer-palotában.

Saját halottjának tekinti a 86 éves korában elhunyt Molnár Sándor Kossuth- és Munkácsy-díjas magyar festőművészt a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

Maurer Dóra Kossuth-díjas grafikus, festőművész, a nemzet művésze június 11-én lesz nyolcvanöt éves. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Az álmok után: merek dacolni a károkkal címmel Keresztes Zsófia 19 szoborból felépülő kiállítását mutatja be az idei Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonja április 23. és november 27. között.

Százhetven éve, 1852. április 23-án született báró Mednyánszky László festő, a kritikai realizmus magyar képviselője. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:

Több magyar képzőművész munkái is láthatók az ausztriai Kismartonban az Esterházy-kastély és a Kunstverein kiállításain április 10-től.

A 20. első felének egyik legnépszerűbb festője, Vaszary János nemrég előkerült, eddig soha be nem mutatott képeiből is válogat a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Vaszary - Az ismeretlen ismerős címmel szerdától látható, hetven alkotást felvonultató kiállítása.

Három új szakot indít az őszi szemeszterben a Magyar Képzőművészeti Egyetem - közölte csütörtökön az MTI-vel az intézmény, amely szeptember 16-án tartja évnyitóját.

Augusztus 12-én, pénteken 10 órakor a Fiumei úti sírkertben vesznek végső búcsút Haraszty István Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművésztől, a kinetikus művészet kiemelkedő képviselőjétől, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) rendes tagjától - közölte a SZIMA hétfőn az MTI-vel.

Száz éve, 1922. augusztus 8-án született Reich Károly Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, érdemes és kiváló művész, a második világháború utáni magyar képzőművészet egyik legismertebb, nemzetközileg is kiemelkedő alkotója. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Saját halottjának tekinti Haraszty István Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművészt, a kinetikus művészet képviselőjét a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.

Tisztelt Szakszervezeti Tag!

2022. június 28-án a Képzőművészek, Iparművészek és Művészeti Dolgozók Szakszervezete végre megtartotta tisztújító Küldöttgyűlését.


Július 5-én, 13 órakor a Budafoki temetőben tartják Molnár Sándor Kossuth-díjas festőművész búcsúztatását - közölte az MTI-vel csütörtökön a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.

Anna Mark franciaországi magyar festő alkotásaiból mutat be kiállítást Minden helyekről címmel péntektől a budapesti Kisterem Galéria.

Molnár Sándor Kossuth-díjas festőművész életének 86. évében szombaton elhunyt - tudatta a család az MTI-vel vasárnap.

Mágikus vonások címmel nyílik kiállítás Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész képeinek reprodukcióiból a baranyai megyeszékhelyen, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Aulájában hétfőn.

Nagy Márta porcelántervező iparművész, keramikusművész nagyméretű installációit tekinthetik meg május 22-ig az érdeklődők a Pécsi Galériában - közölték a tárlat szervezői az MTI-vel.

Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című, 19 szoborból felépülő kiállítását mutatja be az idei Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában április 23. és november 27. között a magyar részvételt szervező Ludwig Múzeum.

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„ A tévedés többnyire olyan igazság, amely eltévesztette a maga időpontját."
Étienne Rey
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ