Magyarok az ARTPARIS-on
Dátum: 2010. március 18., csütörtök, 13:07
Tegnap este ünnepélyesen megnyitotta kapuit a legnagyobb nemzetközi művészeti vásárok egyike, a francia fővárosban zajló ARTPARIS. A március 18. és 22. között megrendezendő vizuális művészeti kiállítás ezúttal is Párizs egyik legimpozánsabb helyén: a Grand Palais-ban kapott helyet.
A több mint száz kiállító között egy galéria hazánkat is képviseli: a Kálmán Makláry Fine Arts Franciaországban élt és élő magyar származású művészek munkáit mutatja be.

Az idén tizenkettedik alkalommal sorra kerülő modern és kortárs művészeti vásáron összesen 106 galéria vesz részt tizenhét országból, köztük Kína, az Egyesült Államok, Finnország, Indonézia, Svájc, Monaco, Marokkó. A 2010-es rendezvényen, mely az „Artparsis+guests” nevet kapta, több újítást is megvalósítottak a szervezők. A klasszikus művészeti szalonok határait kitágítva egy új formátumot hoztak létre, nevezetesen, hogy a standok hosszú sora helyett az exkluzív művészeti projekteket állítják középpontba.

A hagyományos képzőművészeti formák mellett pedig a kortárs építészet, divattervezés, de még a gasztronómia is helyet kap. A világ számos pontjáról, több mint 40 ezer érdeklődőt vonzó eseményen egy magyar résztvevő is szerepel: a budapesti székhelyű Kálmán Makláry Fine Arts részben „hazai terepen” állít ki, hiszen a galéria magyar származású francia képzőművészekkel foglalkozik. Standjukon olyan alkotók munkái kaptak helyet, akik neve Franciaországban és nemzetközileg is az ismert és elismert művészek közé tartozik: Reigl Judit, Hantaï Simon, Rozsda Endre, Major Kamill, Kallos Pál, Réth Alfréd és Beöthy István alkotásait mutatják be ezúttal. Az 1950 óta Franciaországban élő Reigl Judit ma nemzetközi színtéren is a legelismertebb kortárs festőművészek közé tartozik, művei a világ legjelentősebb kortárs múzeumainak (New York-i Museum of Modern Art. New York; Tate Modern, London; Pompidou központ, Párizs; Metropolitan Múzeum, New York) gyűjteményében is megtalálhatók.

Hantaï Simon 1949-ben érkezett Párizsba, amelyet aztán otthonául választott, s két évvel ezelőtti haláláig folyamatosan ott élt. A magyar kortárs művészek között egyik művével az abszolút aukciós rekordot tartó művész (a Christie’s idén Amsterdamban zajlott árverésén megdöntötte a 2005-ös párizsi 462 ezer eurós rekordot is, ezúttal 480 ezer eurót adtak egy munkájáért.) sajátos, úgynevezett hajtogatott technikával alkotott festményeivel hívta fel magára a nemzetközi figyelmet. Ebből a sorozatból is látható egy alkotás a magyar standon.  Rozsda Endre az absztrakt szürrealizmus nemzetközi tekintélyű magyar képviselője, az egyetemes XX. századi képzőművészet meghatározó alakja. Több korszakából látható munkája az ARTPARIS-n. Réth Alfréd 1905-ben érkezett Párizsba, s tagja volt a kubisták őscsoportjának, amit a legelső közös tárlatuk, az 1911-es Függetlenek Szalonja is bizonyít. Az absztrakt alkotó színekben és anyagokban gazdag munkáiból mutat be néhányat a magyar galéria.

A standon helyet kapnak még az utóbbi években egyre népszerűbb Kallos Pál alkotásai. Kvalitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy állandó művésze volt a 20-as évektől a 60-as évekig működő egyik legjelentősebb párizsi galéria, a Galerie Pierre-nek.

A magyar kiállítónál szerepelnek még a Franciaországban ugyancsak ismerősként csengő Beöthy István munkái és a még ma is alkotó Major Kamill egy-egy műve is.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„ Egészségünket túlságosan szigorú életrenddel megóvni unalmas betegség."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ