Budapesti Képregény- és Karikatúra kiállítássorozat
Képregényes tárlatok a belvárosban
Dátum: 2010. április 29., csütörtök, 15:15
Idén először kerül megrendezésre a Budapesti Képregény- és Karikatúra kiállítássorozat, melynek keretében május 5-től hat helyszínen tekinthetők meg képregényes tárlatok a belvárosban. A túra végét a május 22-én a Magyar Képregény Szövetség által immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Képregényfesztivál jelenti. A hat helyszín közül a kArton Galériában a fesztiválon átadásra kerülő Alfabéta-díj szakmai zsűrije által a „kép-sor” kategóriában jelölt három alkotó képregényei és karikatúrái tekinthetőek meg.

A három jelölt nem más, mint Gróf Balázs, az Est lapok képregényguruja, Marabu, a hazai karikatúra világ egyik legismertebb alakja, valamint a két veterán mellett egy fiatal tehetség, Pásztor Tamás, aki Tomster hihetetlen kalandjainak krónikása.

Gróf Balázs képregényrajzoló, animációs filmkészítő, illusztrátor, reklámgrafikus. Immár tizennegyedik éve szolgáltatja hétről-hétre a képsorokat az Est lapokba, ezzel egyedülálló sikert könyvelve el nem csak e műfaj, de a teljes hazai képregényes élet színterén. Az évek során bőven volt alkalma kísérletezni a comic strip műfajában rejlő összes lehetőséggel, mire néhány éve már nem csak három panelből álló, de teljes oldalas alkotásokkal is megörvendezteti rajongóit. Gróf társadalomkritikus, mindig aktuális és kíméletlenül őszinte.

Pásztor Tamás önéletrajzi ihletésű karaktere, Tomster az elmúlt évek során számos képregényes antológiában, válogatás kiadványban felütötte fejét, önálló gyűjteményes kötetére azonban egészen a tavalyig kellett várni. Pásztor remekül leste el a stripkészítés csínját-bínját, és a külföldi receptet remek érzékkel adaptálta, hazai ízekkel egyedivé téve alkotásait. Tomster karaktere az egyetemista srác típusfigurája, így mindannyian ismerjük egy kicsit, és könnyen azonosulunk vele.

„Dodó, gondolj egy számra!” A hazai köztudatban lassan összefonódik a Rolling Stones klasszikusa Marabu bizarr, űrlényszerű bogarainak bájos idiotizmusával. Már csak idő kérdése, mikor válhatnak a Dodók legalább olyan népszerűvé itthon, mint külföldi elődei, a cinikus, lusta macska vagy a filozófiai és etikai kérdéseken merengő kisfiú és az ő tigrise. A szerző azonban nem csak a Dodóknak köszönhetően ismert; több mint 20 éve jelennek meg munkái folyóiratokban, kezdve a Ludas Matyitól a Kretén magazinon, a Népszabadságon és a Hócipőn át egészen a HVG-ig.

 

 

 

 

 

Bővebb információ: www.karton.hu

 

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
Aforizmák
„ A sötétség segíti a sötétséget."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ