Flamand szezon a Trafóban
Dátum: 2005. október 28., péntek, 11:02
Belgium és azon belül Flandria óriási hagyományokkal rendelkezik a kortárs művészetek terén. A flamand művészek a 80-as években robbantak be a világ élvonalába és ma is meghatározó, kikerülhetetlen szereplői a kortárs kultúrának. A Rosas, a Needcompany, Wim Vandekeybus, Jan Fabre, a Maximalist!, a Blindman Quartet ma mind élő legenda, ráadásul a lista nem is teljes. A Trafó a megnyitása óta szinte mindegyiküket vendégül látta már, de úgy éreztük, hogy ennek a meghatározó kultúrának idén egy teljes sorozatot szentelünk, hiszen jelentőségét így tudjuk igazán érzékeltetni. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Flamand Szezon világsztárok sorozata lesz, olyan alkotóké, akikre a világ figyel, akikért fiatalok és idősebbek egyaránt lelkesednek, és akiknek a fellépéseit hatalmas várakozás előzi meg Párizstól New Yorkig, Tokiótól Sao Paolóig.

                       2005. október 21-22. 20 h

              A BŐF és a Flamand Szezon keretében:

                  ROSAS: ONCE (Egyszer) /tánc

Koreográfus: Anne Teresa De Keersmaeker

A kortárs tánc világsztárjának szóló koreográfiája a Trafó színpadán! A Once - amelyről bizton állítható, hogy a maga nemében mestermű - sokkal többet árul el a szerzőről, mint amennyit szóban vagy akár koreográfiáiban bármikor is megfogalmazott magáról. Anne Teresa de Keersmaker legelső műveit követően nem „látszott”, mert felhagyott a táncolással, most viszont nem csupán önmagára komponált egy estet, hanem egyben egy egész generáció elveszett illúzióit fogalmazta színpadra Joan Baez zenéjére.

2005. november 11-12. 20h

A Temps d’Images és a Flamand Szezon keretében:

Peeping Tom: LE JARDIN (A kert) / tánc

A Le Jardin (A kert) első része egy leginkább rémálmot idéző film, amely egy korlátokat nem ismerő világba ragad el. A film elemeiből a néző saját érzései alapján hozhatja létre a számára leginkább megélhető történetet. Az előadás második részében a szabad asszociációkra épülő történetet egy konkrétabb tánccá fogja össze a rendezői szándék. Ez a rész egy szépen rendezett külvárosi kert banális valóságába visz, ahol a film három szereplője elevenedik meg az unalom-áztatta hétköznapokban. Míg egy táncos pár veszélyes csók-duettbe gabalyodik, a színpad túlfelén egy formáját vesztett, idős, szánalmas öregember számol el mindazzal, amit valaha birtokolt. A kert magasztos és hétköznapi gondolatokat egyesít a halálról, miközben szép lassan és csendesen őrületbe taszít.


2005. november 20. 20h

A Temps d’Images és a Flamand Szezon keretében:

Flat Earth Society : OYSTERPRINCESS / némafilm koncert

Nemzetközi premier!

A zeneszerző Peter Vermeersch által alapított belga Flat Earth Society kétségtelenül az európai avantgarde és jazz szcéna egyik legprominensebb képviselője. A tizenhét tagú együttes koncertjei leginkább olyan autózáshoz hasonlíthatók, amelyek során az ember bármikor frontálisan ütközhet a szembeszáguldó, egymástól teljesen eltérő stílusokkal, legyen az kortárs zene, R&B, latin, vagy free jazz. Az együttes budapesti koncertjén legújabb projektjét, az Oysterprincess-t mutatja be. Ernst Lubitsch azonos című, 1919-ben készült némafilmjéhez a zenekarvezető Vermeersch írt zenét, melyet az együttes az összes kísérő hangeffektussal együtt élőben ad elő.  Az 1919-ben készült film és a 2005-ben készült zene segítségével egy olyan új tartalom születik, mely magában hordozza mindkét kor látásmódját, néhol szembekerülve, néhol kiegészítve egymást.

2006. január 13-14.  20h

Victoria & Lies Pauwels: WHITE STAR /színház

A német Lothar Berfelde életét részben nőként, Charlotte von Mahlsdorfként élte le. A White Star kiindulási pontja az ő megfelelési, de egyben kitűnési vágyát meséli el; szembesülés az egyedülléttel és igazságtalansággal, a „normális” emberektől való különbözés megélésével – és az abból merített erővel. A darab egy olyan közösséget mutat meg, mely elvesztette viszonyítási pontjait. Megdöbbentően felkavaró, az emberi méltóságot morzsáira bontó események zajlanak a színpadon a legnagyobb természetességgel. Hiába a dadaista hozzáállás, cél és eszköztár, a darab nem lázad, mereng inkább – elveszett idillek helyett a hétköznapok könnyfacsaróan küzdelmes túlélése pereg előttünk. Erős, igaz társadalomkritika azoknak, akiknek még van kedvük a sodródó világban gondolkodni egy kicsit.

2006. február

Független művészeti csoportok finanszírozása

/beszélgetés flamand résztvevőkkel

Flandria a kortárs művészvilág Mekkája. Világos és jól körülhatárolható finanszírozási rendszere lehetővé teszi a művészek fejlődését, folyamatos munkáját. Fiatal pályakezdők és az idősebb nagy generáció izgalmas elegyét teremti meg, szakmai és területi mobilitást eredményez. Miként érhető mindez el? Hogyan lehet a művészek számára az alkotáshoz szükséges stabilitást megteremteni? A beszélgetésre szeretnénk meghívni mindazokat a belga szakembereket, akik átlátják az ottani pályázati rendszereket és képesek felvázolni azok lényegét és erényeit, illetve hátrányait. Cél, hogy tanuljunk az ottani tapasztalatokból. A beszélgetésen előzetes bejelentkezés alapján bárki részt vehet. Részletes információkérés és jelentkezés: trafo@trafo.hu.

2006. március 11. 20 h

DJ Grazzhoppa featuring Aka Moon /zene

DJ Grazzhoppa elképesztő virtuozitásáról és rendkívüli sokszínű munkásságáról ismert világszerte. David Shea, Anne Teresa de Keersmaeker, Marc Ribot, Electric Barbarian csak néhány név a listáról, akikkel együtt dolgozott. A belga Aka Moon trió tagjai megalakulásukkor, 1991-ben a közép-afrikai őserdőben aka pigmeusokkal éltek együtt, akiknek hatása azóta is meghatározó számukra. Annak ellenére, hogy hosszan építkező, nagyívű zenéjük bonyolult struktúrákra épül, hatása extatikus, magával ragadó. Az évek során a legkülönbözőbb stílusokban készítettek lemezeket; a zenekar tagjai Belgium legfoglalkoztatottabb session zenészei, akiket itthon is láthattunk már a Zap Mama, vagy a Zawinul Syndicate koncertjein. A koncert után party DJ Grazzhoppa-val!

2006. április 21-22. 20h

Needcompany: Isabella's room (Izabella szobája) /színház


Különleges színházi csapat a Needcompany. A társulatot Jan Lauwers vezeti, aki a vizuális művészet különböző ágaiban való jártassága révén az évek során markáns, egyedi színpadi nyelvet hozott létre. Előadásaikra jellemző, hogy játszi könnyedséggel ötvözik a táncot, a performanszot, a színházat, a zenét, a videót és a filmet is.  Az Isabella’s room öreg és vak Izabellájának színpadon megelevenedő élettörténete átível szinte az egész XX. századon : az Első- és Második Világháborún, Hirosimán, a gyarmatok felszabadulásán és a kortárs művészet kibontakozásán benne Joyce-szal és Picassoval, a Holdra lépésen át egészen David Bowie Ziggy Stardust-jáig. Izabella egész életében Afrikába vágyott, de idős korára csak egy párizsi bérház kis szobájába ér, ahol környezetükből kiragadott, összefüggéseiktől megfosztott, tartalmukat vesztett törzsi csecsebecsék és rituális használati tárgyak halmaza veszi körbe – egy remélt élet üres kellékei.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
Aforizmák
„ ..lángolunk a legnemesebb eszményekért, csak éppen azzal a feltétellel, hogy maguktól váljanak elérhetővé...és főleg ingyen."
Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ