João Penalva portugál születésű, Londonban élő művész nagyszabású retrospektív kiállítása olyan válogatás, amely fotók, videómunkák és installációk segítségével mutatja be egyrészt a Penalvát foglalkoztató művészeti kérdések sorát, másrészt az általa alkalmazott megközelítési módszereket és művészi stratégiákat.

                            

Penalva a 70-es évek elején táncművészként kezdte pályáját. 1970-től 73-ig balettot, Graham- és Cunningham-módszert tanult a londoni Kortárs Táncművészeti Főiskolán, később Jean Pomares koreográfussal, majd Pina Bausch-sal dolgozott együtt. Képzőművészettel 1976-ban, többek között Jasper Johns, Rauschenberg és Beuys hatására kezdett foglalkozni. Kezdetben kizárólag a festészet érdekelte, később azonban a szövegek és a történetek munkáinak alapvető és elválaszthatatlan részévé váltak.

Penalva műveinek sajátossága leginkább az írott és a hangzó szövegek alkalmazásának szinte túláradó használatában ragadható meg. Egyfajta „művészeti nyomolvasóként” vezeti végig a nézőt a vizuális és verbális „bizonyítékok” során. A nézőben így tudatosítja az értelmezés szerepét, a néző szubjektív megközelítési szempontjait és a befogadás szükségszerű töredékességét.

                            
                                                       
A kiállításon látható művek csoportja egymás számára teremti meg azt a kontextust, melyben egy idő után a nézőben óhatatlanul is felmerül a valódiság kérdése. Egy-egy történetet hallva-olvasva ugyanis már inkább egy novelláskötet újabb darabjánál érezzük magunkat, semmint egy kiállítótér statikus képei között. A kérdés tehát az, hogy vajon igazi-e és milyen mértékben az az adott történet. Úgy ahogy egy regény esetében nem tesszük fel a kérdést, hogy kicsoda is Madame Bovary?

Munkáiban úgy használja a különböző képi és ábrázolás-történeti referenciákat, hogy a nézőben végül a mű puszta szemlélése mellett tudatosodik a „nézés” kulturálisan meghatározott és kódolt természete.

„Ha olyannak találod, mintha Kuroszava lenne, az csak azért van, mert a Kuroszava-filmek nyelvét hallod. De ha ugyanezt a képet svéd színészek hangjával tettem volna össze, akkor Bergman lenne a kulturális referenciád, és azonnal összetéveszthetetlenül svédnek gondolnád...” /João Penalva/