Újra pezseg a galériák utcája
Dátum: 2007. március 9., péntek, 16:28
Mézeskalácshuszár, a Kistehén Tánczenekar és ötven galéria különleges programja. A galériák utcája megint pezseg. Márciusban újra lesz Falk Art Fórum, a Falk Miksa utca antik és modern művészeti fesztiválja. Március 17-én, a Tavaszi Fesztivál programjai között kerül megrendezésre a II. Falk Art Fórum.
A Falk Miksa utcában található galériák és antikvitások az utóbbi évben már többször bizonyították nem csak egy szűk műgyűjtő, műértő közönség számára tudnak programokkal szolgálni. Az egyik jeles összefogás eredményeként a galériák utcája évente kétszer, ősszel és tavasszal sétálóutcává válik és nem csak a résztvevő 50 galériában, de szabadtéren is várják az érdeklődőket színes programokkal. Délután kettő órától a felállított színpadokon Gerlóczy Zsigmond, Weszely Ernő, Rátonyi Róbert és zenekara, a Kistehén Tánczenekar valamint a Grencsó Bio Kollektív és Dresch Mihály is várja a látogatókat. A hangulatfokozásról gondoskodnak továbbá az utcára kitelepülő arcfestők, tűzzsonglőrök és verklis.

                      

A rendezvény meghívott fő vendégművésze, Schéner Mihály. A Kossuth díjas festőművész és grafikus által, külön erre az alkalomra tervezett jelmezek Gór Nagy Mária színinövendékeinek köszönhetően vonulnak fel, akik mint megannyi életre kelt mézeskalács járnak majd galériáról galériára.

                                   

Ahogy már az első fórumon is, úgy a márciusi eseményen is, a látogatók nem csak szemük kápráztatására és fülük kényeztetésére számíthatnak, fel kell készülniük kulináris élvezetekre is.
Különleges csokoládék, borok és sajtok kóstolójával is kedveskednek a szervezők.

                   

A galériák nem pusztán a különleges kiállítások megszervezését, és a hosszított, késő estig tartó nyitvatartást vállalták. Idén először, de remélhetőleg ezentúl minden FAF-on, egy jótékonysági árverés megtartására is sor kerül. Minden galéria egy-egy tárgyat ajánl fel a Nagyházi Galéria által lebonyolításra kerülő árveréshez, melynek bevételét idén a Szamosújvári TÉKA Művelődési Alapítvány valamint a Mathias Corvinus Collegium fenntartásáról gondoskodó Tihanyi Alapítvány számára ajánlja fel a Falk Art Fórum szervező csapata.
A Kossuth tértől a Szent István körútig népes forgatag fogadja tehát az érdeklődőket. A programról a
www.falkartforum.hu honlapon lehet bővebb információkat találni.

                                PROGRAMOK EGÉSZ NAP
  • Farsangteremtő és tavaszváró bizsu- és ékszerkiállítás – Antik udvar, Ómama bizsuja
  • Aida Cui fülöp-szigeteki festőnő tárlatának bemutatója – Bardoni Eurostyle
  • Az órák életre kelnek - automata óra kiállítás – Bujanovics Régiségbolt
  • A mérnökség dicsérete - Csák Máté építész, akvarellista kiállítása – Csák Máté Építész Galéria
  • A magyar kommunista és szocialista időszak képzőművészeti és tárgyi emlékeit felvonultató kiállítás – Decker Antique
  • Gorka Géza és Gorka Lívia keramikusművészek kiállítása – Elite Design Galéria
  • Reprezentatív tárlat Czóbel Béla műveiből – Erdész & Makláry Fine Arts Gallery
  • Az én Európám - válogatás L. Kis Éva fotóiból – Európa Galéria
  • Antik bútorok restaurálása, a korhű restaurálás anyagai, technológiája – Katona Antik
  • Meglepetés kiállítás – Kieselbach Galéria
  • Budapest-Párizs városképek – Magyar-Francia Galéria
  • Afrikai maszk átfestések - Kelemen Károly fiktív portréi – Memoart Galéria
  • Lovak, kutyák, madarak és más emberek - Sajdik Ferenc karikatúrista és grafikus kiállítása – Moró Antik
  • Filmvetítés a becsüs szakma rejtelmeiről – Nagyházi Galéria
  • Dolnik Miklós grafikusművész kiállítása – Násfa Antik Galéria
  • Nagybányai festők magángyűjtemémenyekben címmel kiállítással, filmvetítés nagybányai festők életéről 15 órától – Rocaille Antikvitás
  • Múlt századi művészet - Last century art – Studio Agram
  • Kaláris – Kamarakiállítás – Wladis Galéria
KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓK
10.00
  • Tavaszi árverési kiállítás megnyitója – Nagyházi Galéria
11.00
  • Virág Judit Kortárs Galériájának megnyitója – Mű-terem Galéria
15.00
  • Kunt Ernő Tavaszköszöntő című kiállításának megnyitója – Haas Galéria és kiállítóterem
15.45
  • Wahorn András legszebb nagy méretű, színes rajzai a '70-es, '80-as évekből – MissionArt Galéria
16.00
  • Előadás a drágakövekről és hatásukról – Triada Galéria
16.30
  • A magyar bútorművészet a XIX. században – Darius Antiques
17.00
  • Csorba Simon László festő- és grafikusművész kiállítása Tőkeiné Egry Margit művészettörténész rendezésében – Múzsa Galéria
  • Kiss Roóz Ilona keramikusművész kiállítása, megnyitja dr. Schiffer János országgyűlési képviselő – Orgován Galéria
17.30
  • Schmal Róza képzőművész Elraktározott város című kiállítása, megnyitja Szilágyi Zsófia filmrendező – Pintér Sonja Kortársgaléria
18.00
  • Czkiállítás – Lehoczki Károly karikaturista kiállításának megnyitója – Haas Modern Művészeti Galéria
18.30
  • Kerényi Jenő szobrászművész és Schéner Mihály képzőművész kiállításának megnyitója – Körmendi Galéria
19.00
  • Előadás a drágakövekről és hatásukról – Triada Galéria
KAMARAUKCIÓ
17.00 – BÁV

GYEREKPROGRAM
15.00-17.00 – arcfestés, kézműves foglalkozás

KONCERTEK, JELMEZBEMUTATÓK
A 11 éves Gerlóczy Zsigmond zongorajátéka:
15.00 – FAF Színpad
Weszely Ernő harmonika és zongoraművész koncertje:
15.00 – Év alapkezelője Színpad
16.45 – FAF Színpad
Schéner Mihály jelmezbemutatója:
15.30, 18.15 – FAF Színpad                                                               
16.20, 17.45 – Év alapkezelője Színpad 
Műkereskedők koncertje:
16.45 – Év alapkezelője Színpad
17.45 – Év alapkezelője Színpad
Kistehén Tánczenekar koncertje:
18.30 – Év alapkezelője Színpad
Rátonyi Róbert és zenekarának koncertje:
19.00 – FAF Színpad
Grencsó Bio Kollektív és Dresch Mihály közös estje:
21.00 – Pintér Antik

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
Aforizmák
„ A mozi olyan, mint az élet, csak az unalmas részeket kivágták belőle."
Alfred Hitchcock
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ