XII. Táblaképfestészeti Biennálé
Dátum: 2008. május 18., vasárnap, 11:12
Csaknem százhúsz művész másfélszáz festményét tekintheti meg a közönség a XII. Táblaképfestészeti Biennálén, amely szombaton este nyílt meg a szegedi Reök-palotában.

Az első ízben 1983-ban megrendezett kiállításra - amelynek történetét az Alföldi Tárlat révén egészen 1961-ig vezetik vissza - az idén közel négyszáz művet adtak be a kortárs magyar festészet jeles képviselői. A zsűri ezek közül válogatta ki azt a másfélszáz alkotást, melyet az ország egyik legszebb szecessziós palotájában július 13-ig láthat a közönség - mondta Herczeg Tamás, az intézmény igazgatója.

A tárlat újdonsága, hogy az idén első ízben Szeged egyik testvérvárosából, Temesvárról is meghívást kapott öt festőművész, akiknek összesen tíz képét láthatja a közönség.

A szakmai kuratórium a legjobbnak ítélt munkákat díjakra jelölte, melyeket Csongrád megyei gazdasági társaságok és a megyei, illetve a városi önkormányzat ajánlottak fel.

A megnyitón Atlasz Gábor festőművész az Oktatási és Kulturális Minisztérium elismerését kapta, Fischer Balázs festőművészt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete díjazta, Lányi Adrienn munkáját a szegedi önkormányzat értékelte, Székhelyi Edith festőművész munkáját a Szegedi SZEFO Zrt. tartotta díjra érdemesnek, Véssey Gábor a Duna-Tisza Regionális Fejlesztési Zrt. díját kapta. Dréher János a Szegedi Hőszolgáltató Kft. által legjobbnak ítélt művész, Kótai Tamást a Dél-magyarországi MÉH Zrt. díjazta, a Szilánk Cégcsoport díját pedig Halla Tibor vehette át.

A tárlat szervezői számítanak a látogatók aktivitására, hiszen szavazataik alapján két közönségdíjat is kiosztanak az általuk legjobbnak ítélt alkotások készítőinek. A legnépszerűbb két művész díját a Magyarországi Volksbank Zrt. és a Csongrád Megyei Közgyűlés ajánlotta fel.

A megnyitón a képzőművészeti nevelés és oktatás terén végzett munkájáért Vinkler László-díjjal jutalmazták Kéri László festőművészt.

 


Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
 
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Aforizmák
„ A rossz, amit elkövetünk, nem zúdít ránk annyi üldözést és gyűlöletet, mint jó tulajdonságaink."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ