A Magyar Fotográfia Napja
Dátum: 2008. agusztus 28., csütörtök, 19:03
Pénteken, augusztus 29-én van a Magyar Fotográfia Napja, amelyet immár hatodik alkalommal ünnepelnek.

Az idén három ország több mint 60 településén várják kiállításokkal és szakmai rendezvényekkel a fotográfusokat és a fényképezés iránt érdeklődőket, a programsorozat központi rendezvényének szombaton az Országos Műszaki Múzeum ad otthont.

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ) 2003-ban kezdeményezte a fotográfia napjának megünneplését; választásuk azért esett augusztus 29-re, mert 1840-ben Vállas Antal matematikus, fizikus és földrajztudós ezen a napon mutatta be a Magyar Tudós Társaság ülésén a fényképezés, a dagerrotípia készítésének mibenlétét. Ez volt a magyarországi fotóoktatás kezdete, s ebben az évben volt az első fotókiállítás is.

A fővárosban tartott rendezvények közül Győri Lajos, a MAFOSZ elnöke kiemelte a XXV. MAFOSZ Szalon című tárlatot, amelyet a Magyar Művelődési Intézetben tekinthet meg a közönség szombattól szeptember 17-ig. A 146 munkát felvonultató kiállítás a programok "mögött" álló fotósok, azaz a szervezők, rendezők alkotásait mutatja be. A kiállítók között szerepel a többi között Mizik Zsuzsanna, Polgár Tibor, Király Erika és Varga László.

A fővárosi események mellett a Magyar Fotográfia Napja alkalmából az ország számos településén nyílnak kiállítások. A fotóművészek önálló tárlatain túl Tiszacsegén például régi fényképeket és fotóeszközöket bemutató kiállítás látható a Tornác Galériában, Pillanatképek a magyar vasútról címmel a békéscsabai Vasutas Művelődési Házban nyílik tárlat, a ceglédi Kossuth Múzeumban pedig a világ köztéri Kossuth-szobrait bemutató fotókiállítás tekinthető meg.

A rendezvénysorozathoz folyamatosan csatlakoznak a települések - mondta Győri Lajos az MTI-nek. Hozzátette: Magyarországon kívül Szlovákia és Románia városaiban is láthatók kiállítások a Magyar Fotográfia Napjához kapcsolódva. Pozsonyban a FIAP (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség) 29. Nemzetközi Fekete-Fehér Biennáléját rendezik meg, amelyen 44 ország fotósai, köztük tíz magyar alkotó munkái láthatók szeptember 26-ig. A kolozsvári Reményik Sándor pincegaléria H. Csongrádi Márta fotóit mutatja be szeptember 20-ig, a Marosvásárhelyi Fotóklub pedig a Rózsák terén rendez szabadtéri kiállítást pénteken.

A központi ünnepséget szombaton tartják Budapesten, a megnyitót követően Vidra József okleveles gépészmérnök, főmuzeológus tart előadást: 60 éves a Duflex - egy magyar találmány históriája címmel a világ első szemmagasságból fényképező, kisfilmes tükörreflexes kamerájának történetéről.

Szombaton adják át az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja kitüntetést a Soproni Fotóklubnak és az Év Fotográfusa kitüntetést Balogh Zoltánnak, a Kőbányai Pataky Fotóklub alkotójának. Az elismeréseket, emlékplakettet és oklevelet azoknak ítélik oda, akik kiállítási szerepléseikkel szerte a világban bizonyították, hogy aktívan munkálkodnak és közhasznú fotósként több szakmai zsűri méltányolta szakmai tevékenységüket - magyarázta Győri Lajos.

Balogh Zoltán fotográfiáit a látogatók megtekinthetik a Pataky Művelődési Központban, Erdélyi mozaik című fotókiállítása péntektől szeptember 30-ig látogatható. A másik díjazott, a Soproni Fotóklub szombaton és vasárnap szabadtéri fotótörténeti bemutatót rendez a Széchenyi téren, Sopronban. A város 25-30 fotográfusa várja majd a régi eszközök, nagyítógépek, fényképezőgépek szerelmeseit, s az érdeklődőknek elmagyarázzák, mi, hogyan működik.

A központi ünnepség záróeseményeként a résztvevők lehetőséget kapnak, hogy szabadon fotózhassanak az Országos Műszaki Múzeum finommechanikai és optikai gyűjteményében, amely a legnagyobb és legjelentősebb ilyen kollekció az országban.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
 
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
Aforizmák
„ Erényeink többnyire csak álcázott bűnök. "
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ