|
|
Idén, március 4-én ünnepelhette volna a színházi kabarettista világ – de nem tette – a legnagyobb magyar kisember 125. születésnapját. Ezt a fájó és csalfa hiányt most befoltozta Székhelyi József, a maga írta, rendezte, játszotta, rajzolta Salamon Béla-esttel a Spinoza-házban.
A Frenák Pál Társulat In TimE című előadása egy igen letisztult alkotói folyamat eredménye. Precíz – mondhatni zenei – szerkezetével rávilágít arra az alkotói tőkére, amelynek eredménye egy olyan koreográfiai mű, amely képes a néző figyelmét teljességgel megkötni, vezetni és a legfelfokozottabb dramaturgiai pillanatban elengedni.
Október 22-én lesz Háy János: Nehéz című darabjának az ősbemutatója a Bárka Színházban. A produkciót Bérczes László rendezi, a színdarab főbb szerepeiben Mucsi Zoltánt és Lázár Katit láthatjuk.
Szeptember 16-án csütörtökön 17-órakor a Tükör által vs. színről színre címmel Duló Károly, Balázs Béla-díjas filmrendező, a Filmművészek-és Filmalkalmazottak Szakszervezete elnöke fotókiállításának megnyitója a Rátkai Márton Klubban.
 Esmények A Magyar Fotográfiai Múzeum és a Budapesti Francia Intézet szervezésében október 21-én, pénteken 17-órai kezdettel André Kertész Szavojája (1931) címmel kiállítás nyílik a Magyar Fotográfiai Múzeumban. Esmények Mesék alapján készült fotóillusztrációkból nyílik Kovács Melinda fotóművész kiállítása szerdán Esztergomban, a Duna Múzeumban
Esmények Magángyűjtemények féltett kincseiből nyílik exkluzív kiállítás szombaton a budapesti Mű-Terem Galériában. A tárlaton több mint száznegyven, 1920 és 1980 között készült festmény látható. Esmények Bár még javában tart az idei, 51. velencei képzőművészeti biennále, a rendezvénysorozat elnöke a napokban egy sajtótájékoztatón már azt jelentette be, hogy jövőre a város a 10. Nemzetközi Építészeti Kiállításnak ad otthont. Davide Croff, miközben ismertette a jövő évi kiállítás tervezett fő irányvonalait, egyúttal be is mutatta a 2006 szeptembere és novembere között megrendezendő építészeti biennálé igazgatóját és főkurátorait.
|
|
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„ ..lángolunk a legnemesebb eszményekért, csak éppen azzal a feltétellel, hogy maguktól váljanak elérhetővé...és főleg ingyen."
Dosztojevszkij
|
|