Démoni ragály
Dátum: 2009. február 21., szombat, 9:23
Halottas kordéllyal, pestiskereszttel, patikaedényekkel és a járványok alatt a pestisdoktorok által használt csőrös védőruhával is találkozhatnak a látogatók a szegedi Móra-múzeumban azon a pénteken nyílt kiállításon, amely a középkor rettegett betegségét, a pestist mutatja be.

A pestis ma már Európában gyakorlatilag nem fordul elő, de Ázsiában és Afrika egyes részein még vannak fertőző gócok - mondta Horányi Ildikó főmuzeológus, a tárlat kurátora a kiállítás megnyitója előtt. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum munkatársa elmondta, az április 25-ig látogatható kiállítás célja, hogy bemutassa az egykor rettegett betegséget, s azt, milyen hatást gyakorolt a kór az emberiség történelmére és kultúrájára. A kiállítás anyagából kiderül, hogy a patkánybolhák által terjesztett baktérium okozta betegségnek három válfaja volt, a nyirokcsomók jellegzetes elváltozásával járó bubópestis, a szinte kivétel nélkül halálos tüdőpestis és a viszonylag ritkán előforduló szeptikus pestis. A középkorban az isteni büntetésnek tartott kór ellen fehér és fekete mágiával egyaránt védekeztek: a kiállítás fehér mágiával foglalkozó szakrális terében láthatóak az egyedi, nemesfémből készült pestistallérok, pestis Madonnák és különleges amulettek, melyekbe kegyhelyekből származó szentképeket hajtogattak. A fekete mágiát bemutató jelenet egy XVIII. századi kéziratos receptben leírt pestis elleni szert ismertet: a tűzhely fölé akasztott élő békák belső szerveiből és más hozzávalókból készült amuletteket hordták magukon a betegségtől rettegők. A tárlaton láthatóak még a kór legfontosabb bőrelváltozásait bemutató bábok, valamint a Bálint Sándor hagyatékából származó, pestissel foglalkozó anyag is.

A Démoni ragály: a pestis című tárlat látogatói megtekinthetik a pestisdoktor jellegzetes ruháját is. Az öltözék szinte hermetikusan elzárta a pestisdoktor testét a külvilágtól, legijesztőbb darabjának pedig a madárcsőrt formázó, a szemnyílást üveggel fedő álarc számított, melybe fertőtlenítő hatásúnak gondolt gyógynövényeket helyeztek. Az Európában több évszázadon keresztül pusztító kórt bemutató tárlat gerincét a korábban már Budapesten, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban és Békéscsabán is kiállított anyag adja, amelyet Szegeden a betegség helyi vonatkozásait bemutató dokumentumokkal, tárgyakkal egészítettek ki.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
 
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Aforizmák
„ A mozi olyan, mint az élet, csak az unalmas részeket kivágták belőle."
Alfred Hitchcock
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ