Kint vagyunk
Dátum: 2009. november 16., hétfő, 7:43
A most 50 éves Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) minden évben tagfelvételt hirdet 35 év alatti fiatal művészek, művészettörténészek, kritikusok és kurátorok számára, és néhány éve kiállítást rendez a 35. életévüket már betöltött, aktív senior tagok műveiből. Idén az 1973-ban születettek öregedtek ki, ez alkalomból a résztvevők a "Kint vagyunk" című kiállítással reflektálnak senior pozíciójukra és élethelyzetükre.

A kiállító művészek átlépték a bűvös 35-ös korhatárt, amelyre az újdonságorientált és egyre meghatározóbb műkereskedelmi piac épít. Ők mostantól elesnek a - piaci versenyhelyzettel párhuzamosan - fellendülő támogatói szféra pályázati struktúrájának lehetőségeitől (egyes díjak, ösztöndíjak). A senior tagok így bizonyos értelemben kiöregedtek egy rendszerből, de nem öregedtek bele egy másikba, ez az egyszerre kint és bent, valamint a se kint, se bent állapot egy rögtönzött kiállítási helyzetet hozott létre, amelyre a kiállítók öniróniával reflektálnak: nem magukra a művekre helyezik a hangsúlyt, hanem a kihelyezés (ki-állítás) és a befogadás folyamatára. A kiállítás elsősorban nem a szakmai közeggel kíván kommunikálni, a kortárs művészet számára részint érintetlen területeket céloz meg.

Éppen ezért tizenkét 35-36 éves művész úgy döntött, másképp mutatják be műveiket: 2009. november 17-től 3 héten át különböző külső - művészeti és nem művészeti - helyszíneken láthatjuk alkotásaikat. A kiállítók kisebb hányada képzőművészeti kontextuson belül maradva olyan múzeumokban, gyűjteményekben találta meg művei átmeneti helyét, ahol eddig munkájuk még nem szerepelt. Kokesch Ádám a finnország Nykarleby Swedish School of Arts-ban, Huszár Andrea a New York-i Trans Art Area-ban, Alexander Schikowski az MTA Képtárában állítja ki egyik festményét, Ötvös Zoltán pedig Spengler Katalin - Somlói Zsolt gyűjteményének kölcsönzött.

A művészek nagyobb hányada azonban kilép a képzőművészeti közeg intézményrendszeréből, és más, a művészeti színtéren kívül eső helyszíneket céloz meg. Orbán György az FKSE volt titkárának portréfotóját akasztotta az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) főosztályvezető-helyettesének, Boros Géza irodájának falára. Szira Henrietta videója a Duna Televízió épületébe, Kiss Éva Emese műve a Pedagógiai Múzeumba költözött, Rutkai Bori a Székesfehérvári Öreghegyi Közösségi Házban mutatja be Acsora című videófilmjét.

Meglepő helyszínre esett Tibor Zsolt választása, aki a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. Kegyeleti Múzeumában helyezte el 3 részből álló grafikai sorozatát. Lénárd Anna apróhirdetést adott fel, melyben Hasznossági elv című, falra applikálható, zúzott pénzből készült installációjának keresi ideiglenes gazdáját. Két művész kérelmét pedig elutasította a megkeresett szerv, Varga Rita a Rendőrség-történeti Múzeumban szerette volna kiállítani "Zsanett-ügy"-re (az utóbbi években sokat hallott E. Zsanett megerőszakolása körüli botrány) reflektáló installációját, melyet az intézmény végül nem fogadott be.

Baglyas Erika műtárgy kölcsönadási kísérletét pedig (Relax címűfakírpad) a Budapesti Értéktőzsde Zrt. utasította el arra hivatkozva, hogy a közelgő rendezvényeik miatt a művet nem tudják az őt megillető helyen kiállítani.

A Stúdió Galériában a múzeumi (gyűjtő, rendszerező, katalogizáló) gyakorlatot követve csak a művek dokumentációja jelenik meg múzeumi leírókarton és fotóreprodukció formájában. A művészek kisajátították a múzeumi struktúra eszközrendszerét: dokumentálnak, tényeket, adatokat rögzítenek, és objektív tárgyleírást közölnek, majd az archiválást követően raktároznak. Ehhez olyan (külső) helyszíneket választottak, amely nem zárja el (lehetséges) közönségétől a művet. A "Kint vagyunk"

című kiállítás idejére 12 szándékos kölcsönbe adás valósult meg: a művek kéretlenül kerültek ideiglenes helyükre, a kérés nélkül kölcsönbe kapott alkotások a kortárs művészet territóriumából kihelyezetté (kiállítottá) az ideiglenes raktárukban (nézetté és) befogadottá váltak. A szerepeltetni kívánt művek ez alkalommal nem bejutni akartak a kiállítótérbe, hanem kijutni onnan.

Kiállítók:

Baglyas Erika, képzőművész
Huszár Andrea, szobrászművész
Kiss Éva Emese, intérmédia művész
Kokesch Ádám, képzőművész
Lénárd Anna, képzőművész
Orbán György, képzőművész
Ötvös Zoltán, festőművész
Rutkai Bori, képzőművész
Alexander Schikowski, képzőművész
Szira Henrietta, intermédia művész
Tibor Zsolt, képzőművész
Varga Rita, festőművész
valamint Lázár Eszter művészettörténész

Kiállítás időpontja: 2009. november 17 - december 5.

Helyszín: Stúdió Galéria, Budapest VII. Rottenbiller u. 35. (bejárat a Rottenbiller és a Damjanich utca sarkán)

Megnyitó: 2009 november 17., 18h

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„ A könnyű gondok beszélnek, a súlyosak némák."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ