Városi történetmesélő
Dátum: 2010. február 24., szerda, 12:55
Március 4-én nyílik meg Kim Corbisier: Kötődések című kiállítása a Léna & Roselli Galériában. Kim Corbisier életképeket fest, a környezetében élő ismerős és ismeretlen embereket figyeli. Lefilmezi, lefotózza őket, majd motázsokat vág össze, hogy az objektív, reális világ eseményeit, dolgait a saját szemszögéből fesse át.
A fiatal művész generáció érdeklődése az elmúlt évtizedben határozottan a figurális ábrázolás felé fordult, így nem könnyű feladat újfajta képi konstrukciókat teremteni. A fotóalapú figurális művészi reprezentációk sokasága és környezetünk vizuális telítettsége olyan sűrű közeget jelent, melyben különleges stratégiákat kell folytatni. Kim stratégiája az állandó mozgás, esztétikai kalandozás az urbánus környezetben. Mostani kiállítása egyetlen témával foglalkozik, az anya-gyerek, unoka-nagymama kapcsolat bensőséges pillanatait figyeli.

Kim mindig emocionálisan viszonyul képeinek szereplőihez, járókelőit, noha ismeretlenek és ismeretlenek is fognak maradni, soha nem mint közömbös, arctalan tömeget mutatja. Ábrázolásmódja annyiban hatásos hogy a szenvtelen dokumentálás technikai eszközével lekapott pillanatokat képes újszerű és sajátos összefüggéseket megragadó képekké „festeni, rajzolni”.

Kim afféle városi storyteller, aki ha nem is emlékszik minden részletre, megkapó történeteket tud előadni. Kihagyásos technikája, ami különösen légiessé teszi képeit, most tartalmi jelentést is kap, az anyák eltűnésétől félő gyermeki fantáziálás metafórája lesz.

Bognár Tünde
művészettörténész

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
 
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
Aforizmák
„ Ne kezdjünk ki olyannal, akinek nincs vesztenivalója"
Gracián
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ