Csütörtökön kezdődik a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál. Az év első és kihagyhatatlan filmszakmai találkozóján a Magyar Nemzeti Filmalap Nemzetközi és Értékesítési Igazgatósága 52 magyar játékfilmet képvisel. A vizsga és Az ember tragédiája című filmeket Berlinben láthatják először a külföldi filmvásárlók.
A zeneszerzői maratonok sorát Mozart alkotásaival folytatja február 26-án a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Művészetek Palotája (Müpa). A programot beharangozó keddi tájékoztatón bemutatták a BFZ ügyvezető igazgatói posztján Körner Tamást követő Stefan Englertet és helyettesét, Erdődy Orsolyát.
Világkörüli turnén mutatja be új stúdióalbumát Madonna, aki Budapestre ugyan nem látogat el, Bécsben és Zágrábban azonban látható lesz.
Csütörtök délben kezdődött a Magyar Filmszemle, amelynek apropóján, a magyar filmszakma és filmforgalmazás helyzetéről a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének elnökével, a Balázs Béla-díjas dokumentumfilm rendezővel, Duló Károllyal beszélgettünk.
Tágul a tér
Dátum: 2010. március 24., szerda, 11:57
Cy Twombly, az absztrakt stílusban alkotó amerikai festő új alkotással díszítette a párizsi Louvre múzeum egyik kiállítócsarnokát: a mennyezetet az ég mélykékjére színezte, és lebegő korongokat, valamint az ókor híres görög szobrászainak nevét festette rá.
A 400 négyzetméteres művet kedden adták át Frédéric Mitterrand kulturális miniszter jelenlétében, aki ez alkalomból a francia Becsületrend Lovagja címmel tüntette ki Twomblyt.
Mint a művész elmondta, koncepciója a tér kinyitása volt, de nem akarta, hogy festménye uralja a kiállítóteret. Twombly egyébként 1959 óta főként Olaszországban él és dolgozik. Festészetében meglehetősen ritka a kék szín, ezúttal egy kínai festmény és az olasz reneszánsz nagy mestere, Giotto ihlette választását - árulta el.
A nagyméretű mű egy Párizs környéki raktárépületben készült számos festő segítségével, majd részletekben erősítették fel a Louvre termének mennyezetére.
Utoljára az 1950-es években George Braque festőművészt érte az a megtiszteltetés, hogy rábízták a híres múzeum egyik mennyezetének díszítését.
Henri Loyrette, a Louvre igazgatója a múzeum modernizálási munkálatai során évek óta kortárs művészeket hív meg az épület egy-egy részletének dekorálására. Ennek keretében kapta Twombly a megbízást. Három éve a német Anselm Kiefer, majd a francia Francois Morellet is dolgozott a múzeumban.
(MTI)
Hozzászólás
Hozzászólások