
A Művészet kilátással sorozatban a szervezők a kísérletezésre helyezik a hangsúlyt és az alkotókat arra ösztönözik, hogy ebben a nem színházi térben helyspecifikus akciókat, hosszabb-rövidebb performanszokat dolgozzanak ki. Nem cél egészestés előadások bemutatása, helyette azt szeretnék, hogy a közönség bátor és izgalmas kísérleteket láthasson, s adott esetben a felkért alkotót új oldaláról ismerhesse meg.
Tánc és mozgásszínházi akciók után, harmadik alkalommal – május 28-án –, a bizarr humoráról ismert Pont Műhely tesz egy különös kísérletet a zene és a lengyel irodalom találkoztatására.
A Keszég László vezette, erőteljes társadalomkritikájáról ismert Pont Műhely színházi társulás 1992-ben alakult, és azóta – saját bevallásuk szerint - elhivatottan munkálkodnak a világ megváltásán, és ha ez mégsem sikerülne, akkor legalább okot adnak egy jó kis kacagásra.
A társulat ezúttal Bruno Schulz, a drohobicsi gettóban 1942-ben meggyilkolt galíciai zsidó, az aprótermetű rajztanár és művész, egy vékonyka kötetben elférő irodalmi életművéből merít: Csótányok című novelláját dolgozzák fel egy zenei perfromansz keretében.
Esterházy Péter szerint „Schulz tudta, amit mindenki tud (tud és elfelejt), de akkor, túlzón szólva, csupán Gombrowicz és Kafka tudott, hogy ’bármi megtörténhet’” Ez a „bármi megtörténhet” pedig az abszurditás határait tolja ki a végletekig, melynek feloldásához vagy túléléséhez elengedhetetlen a Pont Műhely humora.
Időpont: 2010. május 28. (péntek), 17.30-18.30
Helyszín: Platán Galéria (1061 Bp., Andrássy út 32.)
Koncepció: Márkos Albert
Előadók: Keszég László, Márkos Albert, Szesztay Dávid
Koncepció és szervezés: Erdődi Katalin, Kőhegyi Ilona, Pintér Gábor
A program ingyenesen látogatható!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |