Most, hogy beköltözött oda december 1. és 4. között a luxus, gazdagság, igénybe véve az emeletet, a fenséges lépcsőket, a páratlanul szép termeket, kicsit visszajött az eredeti funkcióból adódó hajdani nagyság. Briliánsok ragyogtak, csodásan felújított, évszázadokat megélt bútorok lakkja verte vissza fényt, gyöngysorok, hajdani uraságok tajték- és elefántcsont pipái kellették magukat, vevőre várva. Zsúfoltak voltak a falak – néha igen nagy nevektől is származó – festményekkel, míg egy külön rész feledhetetlen színorgiájú perzsaszőnyegektől roskadozott.

Mintha pár éve, és azóta is, mi sem történt volna a világban és nálunk gazdaságilag, várták az érdeklődőket költeni, karácsonyra bevásárolni, befektetni a vagyont a bizonytalan elől. Noha épp a kevésbé módosokat célozta meg az ezt rendező vállalkozás – ahogy állították sajtóanyagukban –, és ami eredetileg itt kezdte, majd kinőve innen, a Műcsarnokban folytatta a mára komoly hagyománnyá nőtt programot.

A ruhatáros most azt mesélte, hogy nem volt olyan tömeg, mint az elején, 15 éve. Pedig akkor még kevesebb volt az erre szakosodott üzlet, cég, galéria. Sajnos, már a zárásra futottam be, de a java kincs azért még elől volt: hát valóban az eladók „kifosztásáról”, vásárlók rohamáról nem lehet beszámolni. Manapság mindenki inkább eladni, mint venni akar, ami nem meglepő ilyen hektikus helyzetben.

Mivel még kitartanak a régi, valódi polgári lakásokból származó értékek, fel-, illetve meg lehet vásárolni szépségeket, ezekbe is mentve a pénzt: egy 30 centiméteres Kovács Margit-kerámia 420 ezer, egy – nagyanyám örökségéből nekem is meglévő – gyöngyházbevonatú színházi látcső 57 ezer, egy felújítás – és alku – előtti, csipke-finom fafaragású és fémből vert életképekkel berakásos japán, embermagas szekrény kettő és félmillió forintot kóstált. Kérdés persze, mit hoz a jövő, és mennyire tartják majd ezek az értéküket – nem az esztétikait, ami örök, hanem a nominálist –, sőt, vajon mennek-e feljebb majd az árak egyszer, a világpiac helyzetének nyugvásával? Rövid távra – most csak befektetésként – biztos nem  ajánlott ilyeneket venni, hisz utána azonnal nem lesz belőlük vagyon – ehhez türelem és gondoskodás, kivárás kell. Egy-egy ilyen darab persze mindent feldob a környezetében, hisz a beléfektetett nyersanyag, szakmunka, művészi ízlés – és gyakran az idő – kétségtelenül értékképző és a vásárló jó szemét, elhivatottságát is jelzi. Ehhez volt bőven kínálat.

Például akadtak Szőnyi István, Vaszary- és Aba-Novák-művek is, amelyek mindig minden árverés sztárjai. Azokkal nagyot bukni tényleg nem lehet, és gyönyörűek – csak nézni is... Az 1500 forintos belépőjegyeket most – első alkalommal – le is lehetett vásárolni. De hogy 1500-ért mit adtak, azt sajnos nem láttam már a nagy pakolásban.

Sok harmincas-negyvenes évekbeli hüllőbőr táskát kínált valaki,  például egy kis színházi kígyóbőrösért 20 ezret kértek. Mivel divat a retroérzés, ezeket fel lehet használni mai viseletre is.

Élő zene is volt, búcsú buli jelleggel, vasárnap este retrós slágerekkel, mint Szécsi Pál dalai  – elég hangosan –, a többi napon pedig békebeli kabaré, élő zongorakoncert vidította a nézelődőket.  Komplex szolgáltatásként, ezen kultúrprogramok mellé ingyenes értékbecslés, fémtárgyakat illető jó tanácsok fémrestaurátortól, s lakberendezési ötletek is elérhetőek voltak. Tárlatvezetést is vállaltak kurátorszakos hallgatók, sőt, szombaton Réz András, majd utána Lévay Balázs sajátosan különleges hangulatú  kommentálását is meghallgathatták az érdeklődők, akik melléjük szegődtek.

Tehát ez a rendezvény mára, 15 év után, nemcsak sima találkozási lehetőség – majdani, illetve azonnali – vevő és eladó között, hanem valóságos fesztivál a műtárgyak körül, mindenféle más műfajt is beleötvözve. Ízelítőül híres enteriőrök – mint az Ügyvédi Kamara, a gödöllői kastély, a  keszthelyi, tatai, fertődi paloták belsői – is megmutatkoztak fényképeken. Jövőre az Antik Enteriőr megkezdi országjárását ezekre a pazar helyekre. Ekkorává duzzadva, talán túl lehet élniük a jövőre prognosztizált gazdasági válságot; mindenesetre egy próbálkozást megér a dolog.

A Műcsarnok vízszintes tágasságát itt a – látványban persze nagyon szép – lépcsőház elvette, sőt, eléggé meg is nehezítette a kényes holmik le-felszállítását. A szakmából a Virág és a Kieselbach Galéria nem jelent meg. Az itteni két legkomolyabb cég a Pintér Antik és a BÁV voltak, 60 négyzetméteren kiállítva kincseiket. A két híres és gazdag Falk Miksa utcai képkereskedés valószínűleg el volt foglalva a már lezáródó, nagy sikerű Mednyánszky-összessel, illetve a téli aukciójukat bemutató új anyag kiállításával.

Szász Judit

Fotó: Sebő Gábor