Újabb, csaknem száz évig lappangó Munkácsy-alkotást láthatnak az érdeklődők Szegeden
Dátum: 2012. agusztus 30., csütörtök, 10:44
Újabb, csaknem száz évig lappangó Munkácsy-festményt láthatnak az érdeklődők csütörtöktől Szegeden, a világhírű magyar festő 1886-ban készült munkáját, a Pásztorleányt Pákh Imre műgyűjtő jóvoltából csodálhatja meg a nagyközönség a Móra Ferenc Múzeumban.

Az amerikai-magyar üzletember az alkotás sajtóbemutatóján elmondta, hogy a képet Munkácsy Mihály 1886-ban festette valószínűleg a Luxemburggal szomszédos Colpachban, majd ügynökén, Charles Sedelmeyeren keresztül még abban az évben eladta Potter Palmer chicagói milliomosnak, így az alkotás az Egyesült Államokba került. A milliomos 1902-ben halt meg, a képet fia örökölte. 1914-ben a munkát megjelentették a Sedelmeyer által kiadott Munkácsy-könyvben, majd mintegy száz évre eltűnt. Valószínűleg Palmer özvegye az 1910-es években a chicagói Szépművészeti Múzeumnak adományozta, de ez pontosan nem tudható.

2008-ban a New York-i Sotheby’s aukciós háznál bukkant föl ismét mint a New York-i Városi Könyvtár (New York Public Library) tétele, ekkor ugyanis a könyvtár a gyűjteményében található több képtől is megvált. Pákh Imrének akkor még nem sikerült megvásárolnia, és egy magyar vállalkozóhoz került. Ezt követően 2010-ben keresték meg a műgyűjtőt a szépen restaurált képpel, melyhez egy Munkácsy-képkeret mását is elkészíttették. Az egyeztetések azóta tartottak, de csak idén nyáron sikerült megegyezniük a feleknek.

A mintegy 150 millió forintot érő alkotást 2008-as hazatérése után a Nemzeti Galériában már bemutatták, majd egy kiállításon Debrecenben is, sőt több kereskedőnél is látható volt Budapesten, de Munkácsy-tárlaton még nem. Az érdeklődők ebben a formában először a szegedi Móra Ferenc Múzeumban láthatják Pákh Imre Munkácsy-kollekciójának harmincnégy másik alkotásával együtt október közepéig.

További érdekesség, hogy a monumentális képhez a Nemzeti Galéria adta kölcsön Munkácsy Mihály eredeti állványát, amely elbírja az alkotást.

A műgyűjtő ígéretet tett arra, hogy „Munkácsy-kommandója” tovább dolgozik, és reményei szerint őszre újabb alkotással bővül a szegedi tárlat. Az amerikai-magyar üzletember legutóbb a hónap elején mutatott be és kölcsönzött a szegedi tárlatnak egy szintén sokáig a nyilvánosság elől elzárt alkotást.

Pákh Imre akkor hangsúlyozta: nagyon fontos feladatának tartja Munkácsy Mihály festményeinek felkutatását, hiszen a becslések szerint az egyik legnagyobb magyar festő életművének csaknem feléről nem tudni biztosat, akár 350 lappangó képe is lehet.

A szegedi Móra-múzeumban az Aranyecset – Munkácsy Szegeden című kiállításon az egyik leghíresebb magyar festő mintegy félszáz alkotását láthatja a közönség. A bemutatott alkotások között van a Munkácsy egyik fő művének tartott Golgota, és a látogatók két olyan képet is megcsodálhatnak - az 1882-ben festett Olvasó nőt és a 1888-89-ben készített Hímző leányt -, melyet még soha nem állítottak ki Magyarországon.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
 
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Aforizmák
„ A te szabadságod ott ér véget, ahol az én orrom kezdődik"
Angol közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ