Nonfiguratív festményekből nyílik kiállítás a MissionArt Galériában
Dátum: 2012. szeptember 6., csütörtök, 14:20
Seres László idén készült nonfiguratív, monokróm festményeiből MC. széria 2012 címmel látható kiállítás csütörtöktől a budapesti MissionArt Galériában.

Kishonthy Zsolt művészettörténész, kurátor elmondta az MTI-nek, hogy a felvidéki születésű festőművész tárlatán 12 kvadrát, főként krómképeket mutatnak be, amelyek akrillal készültek farost felületre. Hozzátette, hogy sok más alkotóhoz hasonlóan Seres László is mindig szériákban dolgozik, a kiállítás anyagát pár hónap alatt festette meg.

Alkotásai minimalisták, van olyan képe, amelyiken nincsen más szín, csak fekete, a "színesebbeken" a barna, a szürke és a kék tónusait használja. Festményei csak gesztusokból állnak, nincs hétköznapi témájuk, ezért sem adott címet nekik, római számmal jelölte őket - magyarázta a művészettörténész.

Felidézte, hogy Seres László "non ego" művésznek nevezi magát, ennek lényege pedig az, hogy a mindig objektív művészet az alkotó szubjektivitásán keresztül nyilvánul meg. A művész csak közvetít, az ego ki van zárva az alkotás folyamatából.

Kishonthy Zsolt arról is beszélt, hogy az 1945-ben született Seres László az ötvenes évek végétől a miskolci művésztelepen élt szüleivel, édesapja Seres János festőművész volt. Nyaranta iskola után a Miskolcon dolgozó Kondor Béla festővel és Lenkey Zoltánnal sok időt töltött el.

1967-ben kezdte el tanulmányait a Képzőművészeti Egyetemen, majd egy év múlva disszidált Amerikába. Két és fél évet élt New Yorkban, közben a Cooper Union of Artban tanult. Volt már kiállítása Miskolcon, Mumbaiban és Újdelhiben is - összegezte a művészettörténész.

Seres László tárlata szeptember 20-ig tart nyitva.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„ A tehetséges gyermekek szülei hisznek az örökléstanban."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ