Bér János festő önálló kiállítása Budapesten
Dátum: 2012. október 9., kedd, 23:05
A Franciaországban élő Bér János második magyarországi önálló kiállításán hét nagyméretű festményt mutat be péntektől a Kiscelli Múzeum kápolnájában.

A művész első önálló kiállítása 1992-ben volt a budapesti Vasarely Múzeumban. A mostani, Kiscelli vigasztaló című tárlaton olyan nagyméretű absztrakt festményeket mutat be, amelyeket külön erre az alkalomra, a múzeum a templomterébe készített - mondta az MTI-nek a festőművész.

A tárlat képei 16 méter magasak és 2 méter szélesek, a 7 óriási vászoncsíkot a kápolna terébe lógatva helyezték el. Emellett látható lesz még néhány kisebb méretű alkotása is.

Bér János akrillal dolgozott vászonra, a templom hangulatához illeszkedő színekkel. Többségében a bíbor, a vörös és a rózsaszín dominál a templom téglafalai között, de az árnyalatok az élénk pirostól a feketéig terjednek, ellenpontként pedig egy kis zöldet is használ.

"Az érzelem a munkafolyamat során születik, nincs előre elgondolt terv, amit kivitelezek, hanem a folyamatban például a kék és a piros színek megjelenése mellett születik meg az emóció" - hangsúlyozta a festőművész.

Bér János azt is elmondta, hogy a Francia Intézetben Klimó Károly festőművésszel közös, jelenleg is látható tárlatának szervezésekor merült fel az ötlet, hogy a Kiscelli Múzeumban önálló kiállításon mutassa be művészetét.

Bér János 1957 óta él Párizsban, a párizsi Képzőművészeti Főiskolán, majd az Iparművészeti Főiskolán tanult. 1964-ben volt az első önálló kiállítása a párizsi Haut Pavé galériában. 1997-ben jelent meg festészethez fűződő gondolatait összefoglaló könyve Un rouge ciel címmel. Munkáiban a színnek, a formának, a térnek, de a ritmusnak és a mozgásnak is fontos szerep jut. A tárlat november 11-ig tart nyitva.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„ A nagyságot az jellemzi, hogy irányt mutat."
Friedrich Nietzsche
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ