Magyar és szlovák képzőművészek közös kiállítása nyílt Győrben
Dátum: 2012. november 7., szerda, 11:17
Magyar és szlovák képzőművészek közös kiállítása nyílt kedden Győrött a Múzeumházban. A tárlaton hét szigetközi és hét csallóközi alkotó vonultatja fel munkáit Kortárs Művészeti Panoráma címmel.

A KOMP betűszóval jelzett kezdeményezés összeköti a mesterséges határok által szétválasztott területek művészetét - mondta a megnyitón Székely Zoltán művészettörténész.

A tárlat egyúttal regionálisnak is tekinthető, hiszen a Duna két partján, nevezetesen a Szigetközben és a Csallóközben alkotó művészek tárják munkáikat az érdeklődők elé - hangoztatta köszöntőjében Lebó Ferenc szobrászművész, a csoporthoz tartozó hét magyarországi alkotó egyike.

A kiállított alkotások a hagyományos táblaképtől a különböző grafikai műfajokon és a plasztikai kísérleteken keresztül egészen az üvegablakok és ékszerek képviselte iparművészetig átfogják a művészetek szinte teljes spektrumát.

A kezdeményezés ötletgazdája Varga György mosonmagyaróvári festőművész, elképzelése a Rotary klub támogatásával valósult meg. A kiállítás anyagát az idén bemutatták Mosonmagyaróváron, Dunaszerdahelyen, Somorján és Köveskálon. Idén Győr az utolsó állomás. A 2013-as kiállítási sorozat első állomása a budapesti Hilton szálló lesz, a tárlat január 12-én nyílik.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
Aforizmák
„ ...igazsága mindig annak van, akinek telik rá..."
Reymont
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ