Elhunyt Páll Lajos költő, festőművész
Dátum: 2012. november 11., vasárnap, 0:53
Elhunyt Páll Lajos költő, festőművész, az erdélyi magyar kultúra kiemelkedő alakja.

A Székelyhon portál szombati közlése szerint a 74 éves Páll Lajos pénteken Székelyudvarhelyen, kórházban halt meg, temetése hétfőn Korondon, a római katolikus temetőben lesz.

Páll Lajos egy korondi fazekas család gyermekeként a kolozsvári képzőművészeti akadémián kezdte tanulmányait, amelyeket nem tudott befejezni. Az 1956-os magyar forradalmat követően 1958-ban összeesküvés vádjával bebörtönözték. 1962-es szabadulása után Korondon élt és alkotott. Képeinek témája szülőföldjének tája és népe; lírájában a népköltészeti hagyomány avantgárd stilizálással ötvöződik. Versesköteteit saját képeivel illusztrálta.

Életpályája során rangos irodalmi és művészeti díjakat vett át: 1995-ben Aranka György irodalmi díjjal, 1998-ban Pro Cultura Hungarica díjjal, 2002-ben a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjjal, 2011-ben a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díjjal tüntették ki, 2006-ban az '56-os aranykeresztet, 2011 decemberében pedig a Szervátiusz-díjat vehette át.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke nekrológjában úgy fogalmazott: "Páll Lajos hangulatos képei, lélekkel teli versei egymástól elválaszthatatlanok, egymást kiegészítik". Értékelése szerint Páll Lajos életútjával, művészetével kitörölhetetlen nyomot hagyott az erdélyi, a székelyföldi kulturális örökségben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
Aforizmák
„ A tapasztalat fésű, amit akkor kap meg az ember, amikor már kihullott a haja."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ