Farago olaj- és porcelánfestményei, grafikái az E Galériában
Dátum: 2012. november 27., kedd, 14:47
A Mátészalkáról indult, erdélyi gyökerű Farago képzőművész Art of Life című művészeti albumát és mellette mintegy 50 alkotását - olaj- és porcelánfestményeit, grafikáit - mutatja be kiállításon kedden este a budapesti E Galéria.

Kulcsár Edit, az Erdély Művészetéért Alapítvány kezelésében levő E Galéria vezetője elmondta az MTI-nek, hogy a világot megjárt Farago a Hollóházi Porcelángyár tervezője és Szász Endre képzőművész utóda a gyárban ezen a poszton. "Igazi reneszánsz életérzésről tanúskodnak munkái és a nők iránti rajongásról" - jegyezte meg a galériavezető.

Különleges technikával készíti képeit, a festéket fölviszi a vászonra, majd az ujjával visszatörli. Olajképei is porcelános ragyogást kapnak - magyarázta Kulcsár Edit.

Farago 1947-ben született Mátészalkán, művészeti tanulmányait Varsóban végezte a 60-as évek végén, majd norvég királyi ösztöndíjjal Skandináviába került. Később Rómában és Szicíliában élt.

New York és Montreal után 1971-ben Kaliforniában telepedett le, és Santa Monicán nyitott műtermemet. Ebben az időben Észak-Amerikán kívül Európa jelentősebb városaiban, valamint Izraelben, Ausztráliában és Japánban állították ki képeit. Az 1980-as évek derekán visszatelepült Európába, ahol először Zürichben, majd később Liechtensteinben nyitotta meg stúdióját. A mai napig a Bodeni-tó mellett alkot, de közben Hollóházán is dolgozik.

Magyarországon - hosszú idő után először - 1982-ben mutatták be festményeit egy Műcsarnokban megrendezett kiállításon. Ezután köztéri alkotások, belső felületek díszítésére kérték fel. Hatalmas munkája, a Matrimonium regnum a Külügyminisztérium egyik belső falát díszíti. A kézzel festett porcelán falikép 400-szor 160 centiméteres, a Hollóházi és a Zsolnay porcelángyár közreműködésével készült.

Az Art of Life - Farago című 360 oldalas képzőművészeti albumban a művészeti alkotások reprodukciói mellett önéletrajzi írások és anekdoták olvashatók világjárásáról. 70 oldal színes reprodukció van a kötetben és 180 személyes fotográfia. Az album selyem borítású és kézzel festett porcelán plakett díszíti - foglalta össze Kulcsár Edit.

A kiállítás az E Galériában az év végéig tart nyitva.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ Az ember élete nem az, ami megtörtént vele, hanem az, amire emlékszik, és ahogyan visszaemlékszik rá."
Gabriel Garcia Marquez
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ