Csáki Róbert festőművész képei a Társalgó Galériában
Dátum: 2012. december 1., szombat, 22:48
Csáki Róbert festőművész idén készült tájképeiből és csendéleteiből, mintegy negyven munkából nyílik kiállítás hétfőn a fővárosi Társalgó Galériában.

"A furcsa babák és bábok után ebben az évben a ködös tájképek ragadtak magukkal. A festmények mérete a hússzor húsz centistől a 175-ször 230 centiméteres vászonig terjed, van közöttük tondo, ovális és kerek kép. Ezek azért izgattak, mert a forma miatt máshogy kell a képet komponálni" - mondta a művész az MTI-nek.

A festmények többsége tájat ábrázol, köztük a Vaskapu-szorost a Dunán, a Déli-Kárpátok és a Szerb-érchegység között, Szerbia és Románia határán. Csáki Róbert meleg barna és olajzöld színeket használ és ködbe burkolja a tájat. Ahogy megjegyezte, nem igazán konkrét tájakat fest, inkább a lélek csendjét akarta kifejezni ezzel a stílussal.

Csendéletein vannak erőteljesebb színek is, mint a piros és a rózsaszín. "Édesanyám kertjéből piros almákat, a piacon beszerzett halakat és a reggeli feketekávét festettem meg virágos porcelán csészében. Az anyagot, a tájképeket és a csendéleteket akarom ütköztetni ezen a tárlaton" - tette hozzá.

Csáki Róbert 1964-ben született Budapesten, 1990-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán, Dienes Gábor volt a mestere. 1991-től kiállító művész, országszerte volt már tárlata, külföldön Németországban, Hollandiában, Kínában, Franciaországban és Romániában állították ki munkáit. 2002-ben és a rá következő évben a Párizsi Őszi Szalon bronz-, majd ezüstérmét kapta meg. 2002-től szinte évente van kiállítása a Társalgó Galériában és legtöbbször katalógus is megjelenik a tárlatról.

Bécsben művészeti akadémiai tagságra hívta meg Gerhard Habarta professzor, művészeti író, számtalan könyv szerzője, a Fantastic Art egyik legnagyobb szakértője, mellette önálló tárlatot szerveznek Csáki Róbertnek munkáiból a Pálffy palotába és meghívták Bécsbe a Dialogus című csoportos tárlatra is a Wittgenstein palotába tavasszal.

A kiállítás a Társalgó Galériában 2013. január 31-ig tekinthető meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„ A művész legnagyobb földi jutalma a kollégák irigysége."
Varnus Xavér
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ