Eddig ismeretlen Csók István-kép a Nagyházi Galéria árverésén
Dátum: 2012. december 9., vasárnap, 8:41
Csók István Züzü tükör előtt című, eddig ismeretlen olajfestménye mellett antik és kortárs festmények, porcelánok, bútorok és szőnyegek szerepelnek a Nagyházi Galéria keddtől csütörtökig tartó árverésén, szombaton pedig ezüstökre és ékszerekre licitálhatnak az érdeklődők.

Mayer Vera, a galéria festménybecsüse elmondta az MTI-nek, hogy a szerdai kínálatból kuriózumnak számít egy eddig lappangó Csók István-kép. A festő ismert Züzü sorozatában a lányát festette meg különböző élethelyzetekben. A nemrég előkerült Züzü tükör előtt című, nagyméretű alkotást sem a kutatók, sem a gyűjtők nem ismerték eddig. A kép a Szinyei Merse Társaság volt jogtanácsosának, Kuncz Ödönnek a hagyatékából származik. Külön érdekessége, hogy Csók István ismert kompozíciói szerepelnek a festmény hátterében, amelynek kikiáltási ára 5,5 millió forint.

Aba-Novák Vilmos Tündérhegyi szanatórium című olajfestménye is különleges. A képet 1931-ben festette egy barátjának, családi tulajdonból került elő, nem szerepelt még aukción, a képre 5 millió forinttól lehet licitálni.

Mayer Vera kifejtette, hogy az első napon, kedden 310 tételt árvereznek, közülük unikálisnak számít a 7 millió forintos kikiáltási árról induló, Bartoloni római festőnek tulajdonított, 1770 körül készült nagyméretű kép, amelyen Assisi Szent Klára az oltári szentség segítségével elűzi a szaracénokat. A legmagasabb kikiáltási árról, 18 millió forintról indul a jó nevű Ciacomo Guardi velencei művész két védett olajfestménye Capriccio I.-II. címmel.

A csütörtöki árverés műtárgyai között szerepelnek patikaedények és szirupos kancsók főleg Itáliából és Flandriából. Ebből a legérdekesebb egy 16. század végéről megmaradt ónmázás patikaedény 850 ezer forintos kikiáltási árral. A keleti tárgyak közül figyelemre méltó egy kínai istennőt megjelenítő, nagyméretű faragott elefántcsont figura, amelynek 750 ezer forint az induló ára.

Az árverésen egy pipagyűjtemény is szerepel. A tajtékkő pipák közül múzeumi darab a 19. század végéről "Az ezredéves kiállítás alkalmából készíttetett" feliratú, díszkulacs formájú, címerrel ellátott darab, amelynek 240 ezer forint a kikiáltási ára.

A szecessziós Zsolnay-porcelánok közül Mayer Vera kiemelte az 1910 körül készült, sellőkkel díszített vázát, amelynek kikiáltási ára 320 ezer forint.

A bútorkínálatból kiemelkedik egy 18. századi osztrák, fenyőfa alapon diófa és diógyökér borítású komód és egy írószekreter 2, 4 millió forintos kikiáltási árral.

A szombati ezüst- és ékszerkínálatból 3,2 millió forintról indul egy 1680 körül készült brassói barokk fedeles ezüst kupa és kuriózumnak számít a berlini olimpiai fáklyatartó 1936-ból. Az ékszerek zöme a 19. század végéről és a 20. század elejéről származik, közülük a becsüs megemlített egy régi csiszolású briliáns szoliter gyűrűt, amelyért 1,1 millió forinttól lehet licitálni.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
 
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
Aforizmák
„ A művész nem a valóságot ábrázolja, hanem azt a látomást, amit a valóság élménye kelt az emberi lélekben. Ez a többlet a művészet."
Márai Sándor
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ