Rekordáron kelt el egy Csontváry-kép a Virág Judit Galéria árverésén
Dátum: 2012. december 17., hétfő, 1:03
Rekordáron, 240 millió forintért kelt Csontváry Kosztka Tivadar Traui tájkép naplemente idején című festménye a Virág Judit Galéria vasárnapi budapesti árverésén.

A több mint száz év után előkerült, kis méretű alkotás 80 millió forintos kikiáltási árról indult. Csontváry Kosztka Tivadar Traui ciklusának 5., eddig hiányzó darabjára 19 ajánlat érkezett, végül egy telefonon licitáló vevő szerezte meg a védett képet.

A Traui tájkép naplemente idején című képet Csontváry a ma Horvátországhoz tartozó Trogirban (Trau) festette 1899-ben négy másik alkotással együtt. A Traui ciklus alkotásai közül négy a napszakok és égtájak szerint mutatja be a Nap útját, az ötödik kép pedig mindezek szintéziseként fogható fel. Az öt festmény együtt bemutatja Csontváry tér-idő-fény filozófiáját.

A 33,5-szer 66,5 centiméteres festményt Kosztka Irén, a festőművész nővére ajándékozta munkaadójának, Geist Gáspárnak hálából azért, mert nagyra tartotta az akkor még nem elismert testvére festészetét. Geist Gáspár a művet 1951-ben a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtárában helyezte letétbe, majd 1965-ben unokahúgához, Osztroluczky Pálnéhoz került. A festmény 1990-ig volt a család tulajdonában, azóta egy budapesti magángyűjteményben őrizték. Az immár öt darabos Traui ciklus képei közül egyébként egy van a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában, a többi magángyűjteményeket gyarapít.

Az eddigi magyar árverési rekordot Csontváry egy másik alkotása, a Szerelmesek találkozása (Randevú) tartja, amelyért 2006-ban - szintén 80 millió forintos induló árról - 230 millió forint adtak.

A Virág Judit Galéria karácsonyi aukcióján összesen 166 tételt kínáltak eladásra. A kongresszusi központban élénk érdeklődés kísérte az árverést, a zsúfolásig telt teremben számos ismert műgyűjtő is jelen volt.

Miközben nem akadt érdeklődő Gulácsy Lajos 50 millió forintról indított A mulatt férfi és a szoborfehér asszony (A mulatt férfi és a szoborfehér nő) című alkotására, addig a művész másik munkáját, a Templomkertet 24 millió forintért adták el, a festmény kikiáltási ára 16 millió forint volt.

Kikiáltási árának háromszorosáért, 4,8 millió forintért vitték el Mednyánszky László Erdei út című olajfestményét és jól szerepelt egy másik Mednyánszky-kép, a Havas erdő holdfényben című alkotás is, amely 1,2 milliós kikiáltási árról 2,6 milliós leütést ért el.

Munkácsy Mihálytól a szakirodalomban eddig ismeretlen kép, a fára olajjal festett Szerelmi dal című alkotás szerepelt a kínálatban; a festmény 26 millió forintról indult és 34 millióért kelt el. A tavalyi életmű-kiállításra bukkant fel Ferenczy Károly Izvora című képe, amelyet kikiáltási áron, 18 millió forintért vittek el.

Négyszeres áron, 2,2 millió forintért talált gazdára Scheiber Hugó Kék fák című, gouache-pasztell technikával készült alkotása. Vaszary János Mélytengeri világ című olajfestménye is majdnem háromszoros árat ért el: 7 milliós kikiáltásról végül 19 millió forintért adták el. Aba-Novák Vilmos temperájáért, az Olasz tengerpart(Mediterrán kikötő) című festményért a 9,5 milliós kikiáltási árnál több mint kétszer annyit, 22 millió forintot adtak, míg Ziffer Sándor Hegyoldal tavaszi napsütésben című olajfestménye 20 millió forintról indulva 32 milliós vételárat ért el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„ A lelkesedés nem pótolja a tehetséget. A tehetség nem pótolja az edzést. Az edzés nem pótolja az intelligenciát."
Felirat a Minneapolisi Sportpalota főbejáratán
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ