Három új Csontváry-kép a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán
Dátum: 2013. április 12., péntek, 9:58
Három Csontváry-remekmű látható csütörtöktől a Magyar Nemzeti Múzeumban a Vonzások és változások című, magángyűjtemények darabjait felvonultató tárlaton a festőművész tavaly felbukkant Traui tájkép naplemente idején című alkotása helyett - tájékoztatta a kiállítás társszervezője, a KOGART az MTI-t.

A Traui tájkép naplemente idején című festmény több mint száz év után tavaly került elő és a Virág Judit Galéria decemberi árverésén rekordot döntve 240 millió forintért kelt el.

A festményt tulajdonosától csak pár hétre kapta kölcsön a múzeum és a KOGART, de az értékes kép helyére - szintén magángyűjteményből - három másik Csontváry-remekmű került: a traui sorozat egy másik darabja, a Délutáni vihar Trauban, a Titokzatos sziget című alkotás, valamint a Piros ruhás gyermek portréja - olvasható az összegzésben.

A Vonzások és változások című kiállításon 50 magángyűjteményből 65 magyar művész több mint 120 festménye látható. A kurátorok - Fertőszögi Péter, Virág Judit, Kaszás Gábor és Gödölle Mátyás - a 18-19. századi magyar festészet remekműveit gyűjtötték össze a kiállításra, amely laza kronologikus sorrendben, öt teremben tekinti át a korszakot a magángyűjtők szemével. Láthatók a tárlaton mások mellett Mányoki Ádám, Barabás Miklós, Borsos József, Munkácsy Mihály, Székely Bertalan, Paál László és Rippl-Rónai József, Lotz Károly, Szinyei Merse Pál, Mednyánszky László, Ferenczy Károly, Vaszary János és Csók István alkotásai.

A 3 milliárd forint biztosítási összegű kiállítás július 21-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ ...az emberek szabadságát csak az veheti birtokba, aki megnyugtatja a lelkiismeretüket."
Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ