Meghalt Morell Mihály festő, szobrász, vágó
Dátum: 2013. június 4., kedd, 11:00
Életének 101. évében elhunyt Morell Mihály vágó, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, aki olyan alkotásokban működött közre, mint Az aranyember, A tizedes meg a többiek, a Szindbád vagy a Veri az ördög a feleségét.

Az alkotót vasárnap érte a halál - közölte a Szkíta Aranyszarvas-díj kuratóriuma hétfőn az MTI-vel; ezt a díjat Morell Mihály 2005-ben vehette át. A közlemény felidézi, hogy Morell Mihály vágóként "a legnevesebb magyar filmrendezők felkérésére az utóbbi hét évtized legsikeresebb magyar filmjeiben működött közre alkotóként".

Morell Mihály 1911-ben született Zomboron. Kiskunfélegyházán érettségizett, a felsőfokú tanulmányait Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte, mestere volt Glatz Oszkár és Kisfaludi Strobl Zsigmond.

1941-től a Hunnia Filmgyárban dolgozott. Első filmjét Szőts Istvánnal készítette Nyirő József Emberek a havason című könyvéből. Nevéhez fűződik a többi közt az Ének a búzamezőkről, a Gyöngyvirágtól lombhullásig, A 9-es kórterem, a Légy jó mindhalálig, a Pacsirta vagy a Szindbád.

Képzőművészként is alkotott, nevéhez fűződik például az első világháborús emlékmű Kiskunfélegyházán, amelyet az 1997-es felújításakor harci jeleneteket ábrázoló domborművekkel is díszített. Alkotásai a Hunnia Filmgyár kertjében láthatók, grafikái a Kiskun Múzeum állandó kiállításán tekinthetők meg.

1978-ben érdemes művész címet kapott, 1995-ben megkapta a Magyar Filmszemle életműdíját, 2007-ben Kiskunfélegyháza díszpolgárává választották. 2011-ben kiváló művész lett.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ A tapasztalat fésű, amit akkor kap meg az ember, amikor már kihullott a haja."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ