A kecskeméti textiles alkotóház művészeinek tárlata Békésen
Dátum: 2013. június 27., csütörtök, 12:56
Tisztelet az Alkotóháznak 2013 címmel 32 textilművész 43 munkájából nyílik kiállítás Békésen, a városi galériában szombaton.

Zelenák Katalin gobelinművész, a kecskeméti Textilművészeti Alkotóműhely vezetője, a tárlat kurátora elmondta az MTI-nek, hogy tavaly a 100 éves születésnapját ünneplő kecskeméti alkotóház művészeinek munkáiból rendezett kiállítás átdogozott, bővített változatát láthatják az érdeklődők most Békésen szeptember 6-ig.

A Vas megyei Velem és Zsennye után a gobelinművészek alkotótelepe 1996-tól Kecskemétre költözött, Zelenák Katalin 2004 óta vezeti az alkotóházat. Évente októberben két hetet tölthetnek ott a művészek, akik pályázat útján kerülnek az alkotóházba, és akik vannak között friss diplomások és idősebbek is.

A békési kiállítás anyaga vegyes műfajú, vannak köztük nagy méretű falikárpitok, mint Zelenák Katalintól az Elmúlás mintázata című, valamint apró, finom munkák, mint Lévai Nóra cérnahímzése, Kelecsényi Csilla leheletfinom, hálós rendszerű öltözéke vagy Olajos György grafikus-textiles alkotása, de látható lesz Katona Szabó Erzsébet egy bőrkompozíciója is. A kiállítók között lesz Rónai Éva, aki meseszerű motívumokkal dolgozik gobelinjein, valamint lánya, a Franciaországban élő Roskó Beáta is.

A tárlatot Cebula Anna művészettörténész, a Szombathelyi Képtár igazgatója, a képtár textilgyűjteményének volt vezetője nyitja meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„ Van, aki hosszan fejezi ki magát, hátha közben eszébe jut valami."
Feleki László
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ