Rieger Tibor szobrász munkáiból és balatoni bélyegekből nyílt kiállítás Tihanyban
Dátum: 2013. július 20., szombat, 23:05
Rieger Tibor szobrász munkáit bemutató kiállítás, valamint a Magyar Posta Balatonnal kapcsolatos bélyegeit felvonultató tárlat látható szombattól a tihanyi apátság galériájában.

Rieger Tibor meghatározó személyisége a magyar képzőművészetnek, a térségben, főként Győr és a Balaton környékén rengeteg köztéri alkotása látható - mondta Csizmazia Bulcsú szervező az MTI-nek pénteken.

Tájékoztatása szerint a tárlaton számos fotó látható Rieger Tibor köztéri alkotásairól, valamint ezekről készített terveiről, így például a pannonhalmi bazilika kapujának tervét is megtekinthetik az érdeklődők. Ezen kívül kiállítják körülbelül húsz kis bronzplasztikáját, valamint reliefeket is bemutatnak.

A 73 éves szobrászművész alkotásai augusztus 25-ig tekinthetők meg az apátsági galériában.

Ugyancsak az apátsági galériában látható szombattól a Magyar Posta Zrt. Balatont álmodom... - a magyar tenger a filatéliában című kiállítása, amely a Balatonnal kapcsolatos bélyegeket mutatja be. A sorozatban kiemelt szerepet kap Tihany, Balatonfüred, Keszthely, ezek mellett természettel, borászattal, hajózással kapcsolatos témák jelennek meg - részletezte Csizmazia Bulcsú.

Ez a tárlat november 10-ig látogatható.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ A tévedés többnyire olyan igazság, amely eltévesztette a maga időpontját."
Étienne Rey
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ