Kortárs cseh üveg- és porcelánkiállítás Budapesten
Dátum: 2013. október 2., szerda, 11:07
Brilliant by Design címmel a híres cseh üveg- és porcelánipar kortárs alkotásaival találkozhat az érdeklődő csütörtöktől a budapesti Ponton Galériában.

A kortárs cseh üveg- és porcelánkiállítást úgy állították össze, hogy az érdeklődő történelmi visszapillantást is kaphasson a híres cseh üveggyártásról, amelynek központja Jablonec - mondta Gál Róbert, a Cseh Centrum munkatársa kedden az MTI-nek.

A tárlaton bemutatják a legfontosabb csehországi irányzatokat, 13 dizájnert és az Olgoj Chorchoj Stúdiót, egyúttal az új formák előzményeit, a csehországi üveg- és porcelángyártás történelmi mozzanatait. A kiállítás az idei frankfurti Ambientén mutatkozott be először és november 9-ig látható Budapesten.

A kiállításhoz kapcsolódik Jan Nemeceknek, a nemzetközi hírű prágai Olgoj Chorchoj Stúdió alapító tagjának előadása a cseh üvegdizájn történetéről és mai eredményeiről. A stúdió több mint tíz éve működik együtt cseh üveg- és porcelángyárakkal, portfóliójukban sorozatgyártott használati üvegek és egyedi, művészeti alkotások egyaránt megtalálhatók. A művészet és a dizájn határterületein mozgó munkáikat a világ legnevesebb magángalériái állítják ki, mint a New York-i Moss Gallery vagy a londoni Vessel Gallery.

A stúdió, amelyet a Vitra Design Múzeumban rendezett workshop alatt hozott létre 1990-ben Michal Fronek és Jan Nemecek, akkor a prágai Iparművészeti Főiskola hallgatói, építészettel és dizájnnal foglalkozik alapítása óta. Legelső darabjaik kísérleti ülőbútorok és belsőépítészeti koncepciók voltak, de már az induláskor foglalkoztak üvegvázák, porcelánkészletek és titánékszerek tervezésével.

A New York-i Radio House-ban 1999-ben bemutatott karbonszálas asztalaik bekerültek a Metropolitan Museum állandó gyűjteményébe. Ekkor kezdődött a cseh porcelán- és üveggyárakkal történő intenzív együttműködésük is. 2005-től a Kvetná üveggyárnak számos pohárkészletet terveztek, ezek közül a Mr. Egg szett a frankfurti Ambiente Design Plus díját nyerte el.

Az alapítók, Michal Fronek és Jan Nemecek jelenleg a prágai Iparművészeti Főiskola formatervező stúdiójának vezetői.

A kiállítás és az előadás a Cseh Centrum és a Ponton Galéria közös rendezvénye.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
Aforizmák
„ Aki viccnek tartja az életet, gondoljon a poénjára."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ