Balog Zoltán képzőművészeti ösztöndíjakat adott át
Dátum: 2014. május 9., péntek, 19:12

Hét képzőművésznek adta át a Római Magyar Akadémia idei képzőművészeti ösztöndíjait pénteken Budapesten az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán kiemelte: az ösztöndíj gesztus a magyar képzőművész társadalom, a képzőművészek közössége felé, akik munkáját a kormányzat szeretné úgy támogatni, hogy munkájuk egyszerre legyen szélesebb körben ismert és ők maguk is szélesebb körben tudjanak tájékozódni.

A képzőművészet egyik legfontosabb kiindulópontja Róma, ahol számtalan magyar alkotó merített már inspirációt - mutatott rá.

A miniszter a Római Iskola hagyományainak fenntartása érdekében alapította újra a Római Magyar Akadémia képzőművészeti ösztöndíját, amelynek keretösszegét évi ötmillió forintban állapította meg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére. Az ösztöndíjban évi legfeljebb nyolc fő részesülhet.

A pályázati felhívás január 17-én jelent meg az NKA honlapján, pályázatot kizárólag hivatásos festőművészek, grafikusművészek, szobrászművészek és intermédia művészek nyújthattak be, amennyiben nem részesülnek egyéb állami ösztöndíjban vagy alkotói támogatásban. A február 17-i határidőre 29 pályázat érkezett be, melyeket szakmai kuratórium bírált el.

Az idén Barabás Zsófia, Barta János Gábor, Krámli Márta, Moizer Zsuzsa, Nyilas Márta, Székelyi Katalin és Tóth Árpád által elnyert, egyhónapos ösztöndíj célja, hogy a magyar művészek számára lehetőséget adjon a római galériák, gyűjtemények és múzeumok vezetőivel való szakmai kapcsolatok kiépítésére, alkotói tapasztalatok szerzésére.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
 
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
Aforizmák
„ Jobb elkárhozni, mint egyedül üdvözülni."
Henri-Frédéric Amiel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ