Madridban mutatkoznak be a Szépművészeti és az MNG remekművei
Dátum: 2014. július 18., péntek, 8:55

Madrid belvárosában mutatja be 25 remekművét, mások mellett El Greco, Leonardo, Raffaello és Munkácsy műveinek pontos reprodukcióit Art on the Street from Budapest címmel óriásmolinókon a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG).

A belvárosi Plaza de Colónon, a Nemzeti Könyvtár szomszédságában, a Prado Múzeum közelében látható kiállítás célja, hogy felhívja a figyelmet a két éve újraegyesített múzeumok gazdag gyűjteményére, az ott őrzött magyar és nemzetközi, európai rangú alkotásokra - mondta el a csütörtöki megnyitón Budapest főpolgármestere.

Tarlós István hozzátette: délelőtt tárgyalásokat folytatott madridi kollégájával, Ana Botellával, akit Budapestre is meghívott, többek között azzal a céllal, hogy kulturális együttműködési megállapodást kössenek.

Pedro Carral, a madridi főpolgármesteri hivatal kulturális vezetője hangsúlyozta: a madridi kiállításnak köszönhetően olyan spanyol festők munkái is "hazatérhettek", mint El Greco, Velázquez vagy Goya, a két budapesti múzeumban őrzött más "csodákkal" együtt.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum és az MNG főigazgatója hangsúlyozta: a két intézmény most Európa egyik legfontosabb kulturális fővárosában mutatkozhat be.

"Kevesen tudják, hogy Budapesten őrizzük a Spanyolországon kívüli talán legfontosabb spanyol festészeti gyűjteményt, ebből hoztuk most el fontos spanyol, de más európai és magyar mesterek munkáit is" - közölte a főigazgató, aki kifejezte reményét: a szabadtéri tárlat sok ezres közönségéből nem kevesen Budapestre is ellátogatnak majd.

Mint közölte, a kiállításhoz okostelefonos alkalmazás is készült nyereményjátékkal, így egy szerencsés spanyol felhasználó budapesti utazást nyerhet.

Bucsi Szabó Edit, Magyarország madridi nagykövete a két főváros közötti kulturális kapcsolatok több évtizedes múltjára emlékeztetett, és köszönetet mondott Madridnak azért, amiért ilyen kiemelt helyet adott a két budapesti múzeum bemutatkozásának.

Helena Herrero, a kiállítást támogató Hewlett Packard spanyolországi elnöke elmondta: a vállalatuk által kifejlesztett, pixelmentes időjárás- és rongálásálló technológia lehetővé tette, hogy a 25 festmény három méter magas molinókon, összesen nyolc installáción kerüljön ki a Plaza de Colónra.

Tavaly ősszel már Barcelona tengerparti sétányán is találkozhatott sok százezer helyi lakos és turista a két magyar múzeum kincseivel, Leonardo, Raffaello, Barend van Orley, id. Lucas Cranach, Bronzino, El Greco, Velázquez, Goya, Manet, Gauguin, Franz von Stuck és Schiele, valamint M.S. mester, Bogdány Jakab, Szinyei Merse, Benczúr Gyula, Székely Bertalan, Munkácsy, Ferenczy, Csontváry, Márffy, Bortnyik és Kondor Béla festményeinek reprodukcióival.

A festményeket az installációk belső oldalain eredeti méretben lehet megtekinteni - kivéve azokat a műveket, amelyek mérete meghaladja az oldalfalét -, háromnyelvű képleírással. Az installációk külső oldalain a belül megtekinthető festmények egy-egy érdekes részlete látható kinagyítva.

A nagyszabású szabadtéri kiállítás Madridban augusztus 9-ig lesz látható, majd a tervek szerint jövőre Németországban mutatkozik be.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„ Nem vagyok elég fiatal ahhoz, hogy mindent tudjak."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ