Népi kézműves értékek fesztiválja Debrecenben
Dátum: 2014. szeptember 8., hétfő, 20:39

A Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület negyedik alkalommal rendezi meg a debreceni és a megyei népi kézműves értékek fesztiválját szeptember 13-án, szombaton, a debreceni Fórum előtti sétatéren.

A rendezvény céljáról az egyesület elnöke, Hubert Erzsébet tájékoztatta a sajtó képviselőit az egyesület Hatvan utcai székházában, amelyhez idén jutottak a várossal kötött közművelődési megállapodás, illetve bérleti szerződés révén. A 33 éve civil szervezetként működő népművészeti egyesület célja a népi kézműves értékek feltárása, folyamatos megújítása és életben tartása - fogalmazott Hubert Erzsébet. A szombaton zajló fesztiválon a hagyományos debreceni és megyei népi kismesterségekkel ismerkedhetnek meg a látogatók, kipróbálhatják és megvásárolhatják a legjobb minőségű tárgyakat - hangzott el. Jelen lesznek az idén a Népművészet Mestere címet elnyert kézművesek is: Porkoláb Ferenc szűrrátét-készítő, a Bihari Népművészeti Egyesületből, illetve a hajdúnánási Reszeginé Nagy Mária, szalmafonó. A fesztivált 10 órakor Pajna Zoltán, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitja meg, aki a Magyar Értékek Vándortérképén elhelyezi ujjlenyomatát, ami után a fesztivál résztvevői is "nyomot hagyhatnak" maguk után, kifejezve azt, hogy támogatják a népi kézműves értékeket - mondta el Herman Attila, a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodájának referense.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„A szeretetnek tevékenynek kell lennie."
Bohumil Hrabal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ