Szerdán nyílik az Art Market Budapest
Dátum: 2014. október 9., csütörtök, 11:06

Szerda este nyílik az Art Market Budapest (AMB) kortárs képzőművészeti vásár, amely idén mintegy 100 kiállító standján több mint 500 művész több ezer műtárgyával és 70-nél is több kísérőprogrammal várja a közönséget vasárnapig a Millenáris Parkban.

A 6000 négyzetméteren felépült vásáron külön szekciókban mutatkoznak be a csaknem 20 országból érkezett kereskedelmi galériák, illetve művészeti projektek. Az épületek előtti parkban és a standok közötti területeken ismét megrendezik a sCULTURE szoborprogramot, és újdonságként elindul az Art Photo Budapest szekció is, amely a régió egyetlen fotóművészeti vásáraként a fotográfia műfajának sokszínűségét kívánja bemutatni - mondta el a rendezvény szerdai sajtóbejárásán az AMB alapító igazgatója.

Ledényi Attila kiemelte, hogy vendégvárosként idén Berlin mutatkozhat be: a német főváros mintegy tíz kiállítója több száz négyzetméteren jelenik meg a Millenáris Parkban, de a berlini kortárs művészet külső helyszíneken is feltűnik majd, október 10-én pedig Berlin Napot tartanak.

A Tammen und Partner például a vásár legnagyobb területen bemutatkozó galériája, a Galerie DAM a nemzetközileg is magasan jegyzett Vera Molnar munkáiból is kiállít, míg a Berlin Selected Artists a városban élő külföldiek munkáiból válogat.

A B épület központi standrendszerét három galéria, az acb, a Kisterem és a Vintage bérli, de szintén régi kiállítók az Erdész, a Deák Erika Galéria vagy a Várfok is, amely idén a kereskedelmi szekció mellett az Art Photo Budapesten és egy különleges, mozgatható installációval a szoborprogramban is képviselteti magát.

Az Inda Galéria művészei - mások mellett Böröcz András, Kicsiny Balázs vagy Ravasz András - kilencvenes évekbeli munkáiból válogat, a prágai Nevan Contempo pedig az egyik legnevesebb cseh művész, Kristof Kintera több alkotását mutatja be az AMB-n.

A sajtóbejárás keretében jelentették be, hogy az Art Magazin legszebb standnak járó szakmai díját a legfiatalabb magyarországi galériaként kiállító Trapéz nyerte el, amely Ulbert Ádám, Lakner László és Szörényi Beatrix munkáival várja a látogatókat és a vásárlókat.

Színvonalas szobrászati anyaggal jelentkezik a Bergman Galéria, a Viltin kifejezetten az AMB-re tervezett installációval mutatkozik be, a Brody Art Yard pedig rendhagyó módon csak a fizetés után árulja el a vásárlónak, hogy a megszerzett munkát melyik művészük készítette. Nagy Kriszta folytatta közismert Orbán Viktor-portrésorozatát, melynek legújabb darabjaival először a Godot Galéria standján találkozhatnak a látogatók.

A fotóművészeti szekció idén teljesen kitölti a D épület földszintjét. A Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház és a Robert Capa Központ nemcsak az Art Photo Budapest szervezőjeként, hanem kiállítóként is bemutatkozik egy fiatal fotográfusok munkáiból összeállított vetítéssel és egy Mari Mahr-tárlattal. Az idősebb és fiatalabb nemzedékek között ver hidat a Várfok Galéria Korniss Péter és Misetics Mátyás képeivel, míg az Everybody Needs Art szokatlan módon képzőművészei fotóalapú munkáira épít.

A Magyar Fotográfiai Múzeum idén a nemrég elhunyt Kerekes Gábornak szenteli standját, a régió legjelentősebb avantgárd művészeti gyűjteményét birtokló horvát Marinko Sudac Stano Filko munkáit állítja ki, a varsói Apteka Sztuki pedig archaikus technikákkal készült kortárs fotográfiákat mutat be az Art Marketen.

Az ingyenesen látogatható vásár részletes programja a www.artmarketbudapest.hu honlapon érhető el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
Aforizmák
„Aki a disszonanciát nem ismeri, a harmóniát értékelni nem tudja."
Kodály Zoltán
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ