Magyar képzőművész kiállítását díjazta egy szerb lap
Dátum: 2015. január 16., péntek, 7:36

Szombathy Bálint vajdasági magyar képzőművésznek ítélte oda az előző év legjobb kiállításáért járó díjat a Politika című szerb napilap.

A Magyar Szó című újvidéki lap csütörtöki beszámolója szerint Szombathy az elismerést a tavaly szeptemberben Szabadkán bemutatott Hősök voltunk című kiállításáért kapta, amely jelenleg Belgrádban január végéig tekinthető meg.

A performanszairól is ismert képzőművész a belgrádi tárlatot a "Jobb, bal. Kelet, nyugat. Burzsujok, proletárok. Háború, egyezmény. Tito, Hitler. Tito, Sztálin..." szavakkal nyitotta meg, ezzel is megteremtve a múlt század hangulatát, illetve hangsúlyozva a szemben álló oldalak egymástól való távolságát.

A kiállítás látogatói megismerhetik az alkotó Josip Broz Titóhoz, illetve a kommunista és szocialista elvekhez való viszonyát, de a délszláv háborúk eseményeinek Szombathyra gyakorolt hatását is.

A Politika című napilap Vladislav Ribnikar-díját 72. alkalommal ítélte oda. Az elismerést a legrégebbi szerb napilap alapítójáról nevezték el.

A Politika emlékeztetett arra, hogy a 64 éves Szombathy Bálint művészi megnyilvánulásaival, performanszaival 1968 óta jelen van az egykori jugoszláv térség művészetében. Egyik alapító tagja volt a szabadkai Bosch+Bosch művészeti csoportnak. A csoport tagjai a vajdasági szellemi élet radikálisabb ágának képviselői voltak.

Szombathyt a lap az egyik legsokoldalúbb kortárs művésznek nevezi, aki már évtizedek óta átfogóan és dinamikusan köti össze a kortárs szerb és magyar kultúrát.

A művész a díj kapcsán úgy elmondta: azért is tölti el örömmel az elismerés, mert több mint 40 év után először van önálló kiállítása Belgrádban. "Mintha ez most azt igazolná, hogy érdemes volt ennyit várni" - fogalmazott.

Művészeti tevékenységét 1989-ben Kassák-díjjal, 2008-ban pedig Munkácsy Mihály-díjjal ismerték el. 2000 óta Magyarországon él és alkot, 2007 óta a Magyar Műhely című művészeti folyóirat szerkesztője.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
Aforizmák
„Mit nem adunk föl, azt sohasem veszítettük el."
Friedrich Schiller
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ