Elhunyt Cs. Erdős Tibor festőművész
Dátum: 2015. február 12., csütörtök, 11:23

Életének 101. évében elhunyt Cs. Erdős Tibor, a 20. századi magyar festészet kimagasló alakja - közölte a Berettyóújfalui Polgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Cs. Erdős Tibor Berettyóújfaluban született, a trianoni döntés után családjával Nagyváradra költözött. Vasesztergályos szakmát tanult, majd 1939-1940-ben a brassói repülőgyárban dolgozott. 1945-ben elvégezte a budapesti Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolát, ahol többek között Szőnyi István, illetve Aba-Novák Vilmos növendéke volt. 1945-1959 között alapító tagja és tanára volt a nagyváradi képzőművészeti iskolának, majd a kolozsvári Magyar Képzőművészeti Főiskolának, a mai Művészeti és Design Egyetem elődjének.

1959-1974 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezető díszlettervezőjeként dolgozott.

Cs. Erdős Tibor állandó résztvevője volt a romániai hivatalos tárlatoknak és több külföldi kiállításon is bemutatta képeit. Munkái romániai és magyarországi múzeumokban találhatók. Művei közül kiemelkedőek murális alkotásai és portréi.

A festőművész pályafutása során számos díjat és kitüntetést vehetett át. Megkapta a Nagybányai Ünnepi Hét festménypályázatának II. díját (1943), az Erdélyi Hivatalos Szalon díját (1947), Románia Lovagkeresztjét (2002) és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét (2007) is, 2011 óta Berettyóújfalu díszpolgára volt.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„ Még a trónszéken is kifényesedik a nadrág."
Lec
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ