Kiállítással emlékeznek Bálványos Huba grafikusművészre Szekszárdon
Dátum: 2015. február 23., hétfő, 8:16

Munkácsy-díjas grafikusművészre emlékező kiállítást rendez a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ; a tárlat március 3-i megnyitóján egykori barátai személyes emlékeket is felidéznek a Tolna megyéhez sok szállal kötődött művészről, pedagógusról.

A kiállítás, amely a kulturális központ Bakta termében március 21-ig lesz látogatható, a művész mintegy fél évszázados munkásságát mutatja be az életmű fontosabb darabjain, 50-60 alkotáson keresztül - mondta Kis Pál István költő, a tárlat egyik rendezője az MTI-nek.

Színes és fekete-fehér litográfiák, szénrajzok, tollrajzok, festmények lesznek láthatóak, valamint azok a litográfiai márványkövek, amelyeken rajta vannak az eredeti grafikák. Az emlékkiállításon látható lesz egy, a művészt ábrázoló portrészobor és néhány személyes tárgya is - tette hozzá.

Kis Pál István felidézte: negyvenéves barátság fűzte a pedagógusként is megbecsült művészhez; 1969-ben, a Csepeli Vas- és Fémművekben ismerkedtek meg, ahol a költő szakmunkásként dolgozott, Bálványos Huba pedig "a munkásosztály megörökítésére kivezényelt" fiatal művészek egyike volt. Bálványos a csepeli öntödében több mint száz műhelygrafikát és portrét készített az 1970-es évek első felében.

A költő a művész halála után fejezte be azokat a verseit, amelyeket grafikákhoz írt A vasharangöntők címmel; a huszonnégy darabból álló versciklus és hozzájuk tartozó képek együtt jelennek meg a szekszárdi kiállításon.

"Kreatív művész, végtelen türelmű pedagógus volt a próféták eltökéltségével" - jellemezte Bálványos Hubát az emlékkiállítás rendezője.

Bálványos Huba Pap Gyula, Szőnyi István és Ék János tanítványaként 1962-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, élete végéig több mint 120 egyéni kiállításon mutatkozott be. Számos elismerés között 1968-ban aranyérmet kapott a Firenzei Grafikai Biennnálén, 1979-ben Munkácsy-díjjal művészi, 2008-ban Eötvös József-díjjal pedagógiai munkásságát ismerték el.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
 
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„ ...az emberek szabadságát csak az veheti birtokba, aki megnyugtatja a lelkiismeretüket."
Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ