Két magyar galéria is kiállít a madridi ARCO kortárs képzőművészeti vásáron
Dátum: 2015. február 28., szombat, 9:14

Világhírű galériák mellett két magyar, a Viltin Galéria és a Molnár Ani Galéria is megtalálható a világ egyik legnevesebb kortárs képzőművészeti vásárán, a madridi ARCO-n, amely vasárnapig tart nyitva a spanyol fővárosban.

A hagyományosan február végén megrendezett esemény több mint 100 ezer látogatót vonz évente. Az érdeklődők ezúttal 29 ország 218 kiállítótermével és az általuk bemutatott művészekkel ismerkedhetnek meg, a díszvendég Kolumbia 10 galériával képviselteti magát.

A standok két óriási pavilont foglalnak el, a festmények, fotók, szobrok, installációk, videoalkotások között órákat lehet eltölteni, néhány helyen a művészek performanszt is bemutatnak. A kiállítók fele dél-amerikai, rendkívüli lehetőség ez a művészeknek, hogy bemutatkozzanak Európában, mivel rengeteg gyűjtő és kurátor láthatja és fedezheti fel itt a munkáikat.

A magyar galériáknak és művészeknek is épp ugyanezért fontosak a nemzetközi vásárok és az ARCO - mondta az MTI-nek a Molnár Ani Galéria igazgatója. Molnár Annamária úgy véli, ez valódi szakmai fórum, ilyenkor több külföldi galériával is megállapodásokat lehet kötni.

Ők már másodszor lehetnek itt, ráadásul meghívás alapján kerültek be a fiatal galériák szekciójába. "Azáltal, hogy itt vagyunk, olyan fórumot biztosítunk a művészeinknek, amelyet otthon lehetetlen elérni" - fogalmazott.

Ezek a művészek idén Jakatics-Szabó Veronika, akit tavaly a Fiatal Művészek Biennáléjára is meghívtak Moszkvába, valamint Szász György, akinek munkáit nemrég a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménybe vette.

Már befutott, nemzetközileg sem ismeretlen művészekkel lehet felkelteni a külföldiek érdeklődését - ez a tapasztalata Dián Krisztinának a Viltin Galéria igazgatójának, aki már négy éve minden évben sikeresen pályázik kap helyet a vásáron. Mint az MTI-nek elmondta, azért is fontosak a nemzetközi vásárok, mert ott koncentrálódik a vásárlóerő. Magyarországon kicsi ez a piac, miközben sok művész van - tette hozzá.

Koncepció, hogy ugyanazt a két alkotót mutatják be, mint tavaly. Ennek a "sulykolásnak" - ahogy fogalmazott - jól mérhető eredménye, hogy már megismerik a művészeik munkáit, és nem csak ezen az eseményen.

A standjukon láthatók Kovács Attila geometrikus képei. A sokáig Németországban élő és alkotó festő munkái Bécstől Tel-Avivig a világ több országának közgyűjteményeiben megtalálhatók. Köztéri munkája látható például Amszterdamban. A vásár még csak három napja tart, de egyik művét már meg is vették.

Másik művészük Asztalos Zsolt, aki 2013-ban a Velencei Nemzetközi Képzőzűvészeti Biennále magyar pavilonjában mutatta be Kilőtték, de nem robbant fel című kiállítását. Madridba az installáció egy részét vitték el.

Dián Krisztina arról is beszélt, hogy komoly erőfeszítés egy ilyen vásár, a standért hozzávetőleg 12 ezer eurót (3,6 millió forintot) kell fizetniük. A magyar művészek képeiért ugyanakkor nem kérhetnek annyit, mint a külföldi sztárgalériák az általuk bemutatott alkotásokért. A neves galériák akár több millió eurót is kereshetnek egy-egy mű eladásával.

Ilyen "nagyágyú" a kortárs galériák között például a berlini Esther Shipper, a bécsi Krinzinger, a svájci Mai 36 Galerie vagy a New York-i Galerie Lelong.

A képzőművészeti vásárt felkeresi a spanyol királyi pár is.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
 
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
Aforizmák
„ Többnyire rettenetesen unatkozunk azok társaságában, akiket untatunk."
Francois De La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ