Kortárs festészeti ünnep országszerte
Dátum: 2015. szeptember 30., szerda, 20:46

Idén 300 művész több mint kétezer alkotása látható országszerte a Magyar Festészet Napja alkalmából életre hívott rendezvénysorozaton október 2. és november 15. között.

Szurcsik József képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorhelyettese, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke a Budapesten rendezett szerdai sajtótájékoztatón elmondta: az idén 14 esztendős Magyar Festészet Napja fesztivál összes kiállítása és programja kiemelten fontos. A rendezvény célja, hogy az alkotóművészek személyesen és munkáikon keresztül is kapcsolatba kerülhessenek egymással és a közönséggel - fűzte hozzá.

Idén a fény művészeti alkalmazásainak köré szerveződtek a tárlatok, kapcsolódva a fény nemzetközi éve európai kezdeményezéshez. Az esemény fővédnöke Kroó Norbert fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja.

Doncsev András, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kulturális főszerkesztője a sajtótájékoztatón elmondta: a közmédia a kultúra és a művészet megjelenítésében mindig is élen járt, ez a gazdag eseménysorozat is megjelenik majd az M1 aktuális csatorna hírfolyamában és a Duna Televízió műsoraiban. Felhívta a figyelmet Az akvarell bűvölete című, Balogh Gyula festőművészt bemutató portéműsorra, amely október 18-án, a Magyar Festészet Napján látható a Duna Televízióban.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője arról szólt, hogy a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál Budapest kiemelt alkotótereiben október 2. és 18. között mintegy 140 programot kínál. Ennek részeként, valamint a Magyar Festészet Napja egyik főrendezvényeként nyílik Élő magyar festészet címmel pénteken a fiatal és középgenerációs kortárs festőművészek központi tárlata a Bálna Budapestben.

Schneller János művészettörténész válogatja és rendezi a Középgeneráció, azaz csaknem száz, 40 és 70 év közötti művész kiállítását, míg a Fiatal alkotók, azaz körülbelül harminc 40 év alatti hazai alkotó bemutatkozását Kocsis Tibor festőművész, kurátor fogja össze. A tárlat megnyitóján adják át a Magyar Művészeti Akadémia díját és a Maticska-díjat is.

Az életműdíjakat október 18-án a Pesti Vigadóban, a Doyenek kiállításán vehetik át a kitüntetettek. A bemutatkozó alkotók 70 év fölötti hazai festőművészek, a kiállítás kurátorai Szakács Imre és Bukta Norbert festőművészek.

A festészet ünnepének kiállítói között évek óta megjelennek egy-egy meghívott ország vendégművészei is: a budapesti Osztrák Kulturális Fórummal és Salzburg tartomány művészeti szövetségével együttműködésben tizenegy osztrák festő önálló kiállításon mutatkozik be a Vigadóban Salzburgi ANZIX címmel.

A rendezvénysorozat kiemelt tárlatai között szerepel A Miniképek - 100 festőművész kiállítása október 13-ától a Vízivárosi Galériában, a Női vonal IV. című tárlatnak a B29 Kiállítótér ad otthont a Bartók Béla úton október 14-től. A női vonal átível a Parafrázis kiállításba is október 15-én, amelyet a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában tekinthetnek meg az érdeklődők.

A Józsefvárosi Galériában Tóth Menyhért művészete a hatvanas években címmel nyílik kiállítás október 15-én, akkor adják át a Supka Manna-emlékérmet is.

Október 16-án rendezik meg az immár hagyományossá vált Festészet Ünnepét a XI. kerületben. A Bartók Béla úton a Móricz Zsigmond körtérig számos galéria kapcsolódik be az egész napos ingyenes rendezvénybe. Az Újbuda Galériában Simon Zsolt kiállítása, az Etele Helytörténeti Kiállítóhelyen Fabók Gyula emlékkiállítása, az Art IX-IX Galériában a vásárhelyi Őszi Tárlat díjazottjainak kiállítása látható. A Csontváry-emléktábla koszorúzása után látványos fényfestés szórakoztatja a közönséget, a nap záróeseménye a Fény éve és Csontváry Kosztka Tivadar tiszteletére rendezett kiállítás a B32 Galéria és Kiállítótérben.

A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben Kontrasztok címmel a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének szervezésében 50 művésztanár közös országos kiállítása várja az érdeklődőket.

A kiállítás-sorozat nyitánya egy utcai tárlat Budapesten a IX. kerületben: a Bakáts téren és a Ráday utcában, valamint a XI. kerületben a Gellért tértől a Móricz Zsigmond körtérig óriás plakátképek népszerűsítik a kortárs festészetet.

A Magyar Festészet Napjához hagyományosan kapcsolódnak nagyobb vidéki városok is. Az ország számos településén nyílnak kiállítások, többek között a szolnoki Szoboszlai Galériában Ég és föld címmel látható tárlat október 17-től.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

Aforizmák
„ Az igazságot nem ismerem, következésképpen hogyan is hazudhatnék?"
Maxim Gorkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ